Ők nyerték az idei televíziós műsorokat - ifaktor

Idén is számos showműsor, tehetségkutató, reality vagy épp főzőműsor került képernyő a legnagyobb kereskedelmi csatornákon. Az év végéhez közeledve felidéztük, hogy kik nyerték 2020-ban ezekben a műsorokat.



A TV2 és az RTL Klub is egy olyan formátummal kezdte az évet, amilyen előtte még sohasem volt látható Magyarországon. Ez az úgynevezett leleplezős showműsor kategóriája. Az Álarcos Énekes és a Nicsak, ki vagyok? forgatásába is közbeszólt a járványhelyzet, de végül mindkét műsort betudták fejezni.

Az Álarcos Énekes győztese Gallusz Niki lett, aki a Nyuszi jelmeze alatt rejtőzött, a döntőben a Robotot, azaz Nagy Ervint előzte meg. A Nicsak, ki vagyok? -ban változtatni kellett, ami azt jelentette, hogy előrehozták a szuperdöntőt, ahol az énekesek közül végül nem is került ki győztes. A csapatok versenyét 9-5 arányban Majka, Judy, és Hajós András nyerte megelőzve a Kajdi Csaba, Ábel Anita, Ganxsta Zolee triót.

Térjünk át a főzős műsorokra, amiből 2020-ban is akadt bőven. Az RTL-en rendeztek idén „sima" A Konyhafőnököt, amiből ez volt a 7. évad, valamint lezavartak egy sztárokkal teletűzdelt verziót is, amiből már az ötödik évad futott. Előbbit a venezuelai származású Armando Mundaraín nyerte, aki azóta saját műsort is kapott a csatornától. A VIP kiadás pedig idén Feke Pál győzelmét hozta el.

A TV2 idén két celebes főzőműsort is képernyőre tűzött, a MasterChef VIP második évadját, és a most debütáló Love Bistrot.

Az előbbit Gáspár Evelin nyerte meg, aki Polgár Tündét győzte le a döntőbe. Érdekesség, hogy a családnak ez volt a második főzőműsorban aratott sikere, mivel Bea a legelső A Konyhafőnök VIP szériában győzedelmeskedett korábban.

A Love Bistroba sztárpárok versenyeztek, ahol végül Claudia Aryee Tücsi és Sofron István, a Horváth Gréta-Meggyes Dávid párost múlta felül a döntőbe.

Mindkét kereskedelmi televízió megrendezte egyik jól bevált műsorának új szériáját. Az RTL a Nyerő Párost, a TV2 pedig a Sztárban sztárt.

A realityt Rácz Jenő és Gyuricza Dóra nyerte meg, akik Dér Henit és Bakos Gergelyt előzték meg simán a fináléban.

Az év legsokoldalúbb előadójának járó cím pedig ezúttal Szabó Ádámot illette.

Az őszi szezonban is volt mit nézni. Az év legnagyobb showja a TV2 külföldi licensz alapján készült táncos műsora a Dancing with the Stars volt, már csak azért is, mert a versenyzők közé egy világsztárt is szerződtettek Gabriela Spanic személyében. A venezuelai színésznőnek végül nem sikerült táncpartnerével Andrei Mangrával megnyernie a szériát, a Gelencsér Tímea-Hegyes Bertalan páros ugyanis még náluk is jobb volt.

A TV2-nek még egy újonnan induló műsora indult az év vége felé, ami nem más volt, mint a Farm VIP. Ezt végül az Exatlon Hungaryből már ismert Novák Zalán nyerte meg, Kucsera Gábort felülmúlva.

Az RTL A Konyhafőnök VIP mellett, amiről már korábban szó volt, az Álarcos Énekes második évadját tűzte képernyőre a november-decemberi időszakban, mely végül a fiatal színész-műsorvezető Miller Dávid győzelmével ért véget, akit a Banán jelmez rejtett.

Vannak műsorok, amik ugyan még 2020-ban elindultak, de győztest már csak a következő évben fognak hirdetni, ilyen a Való Világ 10 és a Nicsak, ki vagyok? második évadja.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd be Facebook-oldalunkat!

Friss

Irina Shayk bődületesen szexi képeket posztolt Instagramra

Jelenleg minden férfi cserélne Kanye Westtel.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!