A Tesla 5900+ autót hív vissza féknyereg csavar-problémával - ifaktor

A járművek 1 százalékánál lehetnek ilyen problémák, amik a 2019/2020-as Model S-eket és 2020/2021-es Model Y-okat érintik.


A Tesla 5974 darab elektromos autót hív vissza, ugyanis aggódnak, hogy az újabb Model 3-asok és Model Y-ok féknyereg csavarjai idővel kilazulhatnak, ami komolyabb guminyomás veszteséget jelenthet, ez pedig könnyedén balesethez is vezethet.

A szóban forgó féknyereg a csavarokkal van rögzítve a kerékcsuklóhoz. A Nemzeti Autópálya Közlekedés Biztonsági részleg szerint, ha a csavarok nincsenek megfelelő módon rögzítve, idővel meglazulhatnak. Ritka esetekben ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a meglazult csavarok leválhatnak a csuklóról, aminek eredményeként a féknyereg könnyedén érintkezhet a kerék belső részével.

A részleg azt is elmondta, hogy tudomásuk szerint nem volt még olyan baleset, ami ennek a problémának fennállása miatt keletkezett be, ugyanakkor ha a féknyereg hozzáér a kerék belső részéhez, megakadályozhatja a hibátlan forgásban, ami guminyomáshoz, esetleg balesethez vezethet, nagyon ritka esetekben.

A sofőrök könnyen észre vehetik ha ilyen probléma áll fenn, hiszen rendkívül fura zajt ad az autó, a kerék és a féknyereg érintkezésének köszönhetően.

A Tesla 2020 Decemberében szerzett tudomást erről a problémáról, mikor az egyik Model Y vezető oldali, első féknyereg csavarjait elhagyta egy büszke Tesla tulajdonos. 2020 Decemberétől 2021 Januárjáig egy teljes ellenőrzést tartott, hogy rájöjjenek, mi okozza a problémát.

Az ellenőrzés arra irányult, hogy az említett időszakban gyártott autók produkálnak-e hasonló, vagy ugyanilyen eseteket. Eközben több tulajdonostól is érkezett visszajelzés, amik megerősítették, hogy valami gond van. Ekkor döntöttek úgy, hogy visszahívják az autókat és értesítik a megrendelőket és tulajdonosokat a döntésről.

A Tesla továbbá hozzátette, hogy eddig nem történt semmilyen baleset, ami ehhez a problémához köthető lett volna, ugyanakkor a gyár újra ellenőrzi ezeket a csavarokat és tökéletesen rögzíti a problémaforrásként szolgáló csavarokat.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Miskovits Marci megvadította közönségét -videó

K-OSZ TV Marci bizony felpezsdítette a hangulatot Debrecenben.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!