Az RTL Reggeliben vendégeskedett Fenyvesi Zoltán - ifaktor

Fenyvesi Zoltán – aki Magyarország egyik legnépszerűbb fogyatékkal élő embere – az RTL Reggeli adásában vendégeskedett. Wheelchairguy – ahogy a közösségi médiában ismerik – egy kampány kapcsán kapott meghívást az RTL stúdiójába.



„Így indult a ma reggel az @rtlreggeli stúdiójában ahol a @nyitottakvagyunk legújabb kampányáról, a Számít a történetedről beszélgettünk Miklós Melindával, Szabó Zsófival és Miller Dáviddal."

– kezdte bejegyzését a kerekesszékes fiatalember.

„Örülök, hogy egyre több figyelem összpontosul azokra, akik valamilyen fogyatékkal élnek, vagy valamilyen kisebbségi csoporthoz tartoznak. Csak úgy jutunk előre és tudunk fejlődni, ha a társadalom minden tagja összefog, és nem pedig széthúz. Gyerekként sokszor megkaptam, hogy informatikus lesz majd belőlem és az nekem elég lesz, de én többet szerettem volna, és nagyon hálás vagyok, hogy több célomat is sikerült elérnem a körülöttem lévők támogatásával."

– folytatta megható sorait Zoli.

Zolit a Till Attila rendezésében készült Tiszta szívvel című filmben ismerhette meg jobban az ország. Azóta többször is hallottunk már felőle és az elhivatottságáról. Mozgáskorlátozottsága ugyanis semmiben sem hátráltathatja: túl van egy félmaratonon és egy maratonon is.

„A nyitottak vagyunk oldalán rengeteg olyan történetet olvastam, ami inspirált, és remélem lesz még lehetőségem egy csomó újat olvasni és megismerni-"

– írta Wheelchairguy.

Így tovább Zoli! Igazi példakép vagy!

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd be Facebook-oldalunkat!

Friss

Ezzel a sportautóval jár mostanában Rákóczi Ferenc

Ferit nem úgy ismerjük, mint aki feltétlenül odavan az extravagáns dolgokért, de ez az autó most az ellenkezőjéről ad tanúbizonyságot.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!