Lövésed sem volt róla: Budavári Fülöpnek két ikertesója is van - ifaktor

Laikusként azt gondolhatná az ember, hogy az influenszerek életéről mindent tudunk, aztán egyszer csak kiderül, hogy eltitkolt ikertestvérek vannak a háttérben. Furcsa, nem? Hát persze, mert valójában nem is igaz, de egy-egy jobb képszerkesztő-programmal ma már minden megoldható. Így tett Fülöp is, aki debreceni kiruccanása alatt gyorsan varázsolt is magának két ikertestvért.


„Tesóimmal tegnap este ebben a kellemetlen vityillóban szálltunk meg. Komolyra fordítva, itt éppen az egyetemistákat élesztem fel az Éjkirály középső énemmel" – írta a vicces bejegyzéshez az influenszer, amivel kapcsolatban nekünk csak egy kérdésünk van felétek.

Most akkor Fülöpből egy is sok, vagy inkább három is kevés?

Friss

Mától megtekinthető a Billie Eilish-ról szóló dokumentumfilm

Az Apple Original Films már 2019-ben bejelentette, hogy dokumentumfilmet készítenek a fiatal énekesnő életéről, azóta már több előzetes is kijött, ma pedig elérkezett a premier dátuma is.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!