Chessie King régi balesetéről számolt be követőinek - ifaktor

A brit származású test pozitív blogger és író, Chessie King megmutatta közösségi oldalán, hogy hogyan nézett ki 23 éves korában és hogyan fest most, terhessége 23. hetében.


A most 27 éves Chessie King egy szomorú balesetéről számolt be követőinek, hogy tanulhassanak hibájából, amit 23 évesen követett el.

Chessie posztjában látszik is, hogy a 23 éves önmaga rengeteget sportolt és foglalkozott testével. Azonban ez sem vezethet mindig jóra, ugyanis négy évvel ezelőtt a posztjában elmondottak szerint, Chessie mini-stroke-ot kapott, ami miatt császármetszéssel kell most szülnie.

A stroke-ot nagy valószínűséggel a súlyos terhelés okozhatta, hiszen aznap reggel 10 órakor már a második ökölvívó edzésén vett részt a véleményvezér, mikor a baleset érte.

Chessie ha tehetné, posztjával most fiatal énjét figyelmeztetné, hogy vigyázzon jobban a testére és hogy mekkora kárt okozhat a túlterheléssel az idősebb énjének is. A baleset a jobb fülére 70%-kal elvette hallását is.

Az influenszer most remekül van, nem viszi túlzásba a mozgást és mégis jól érzi magát testében, kislánya pedig hamarosan megszületik, amit már nagyon várnak férjével.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Íme az iFaktor tehetségkutató második fordulója! Szavazz, hogy ki jusson tovább!

Hivatalosan is megkezdődött az iFaktor tehetségkutató második fordulója, melyben 32 versenyző fog párbajozni egymással. Lássuk, hogy ki a következő két párbajozó! Szavazz a lap alján, a számodra legszimpatikusabb versenyzőre és juttasd tovább!

A szavazók között pedig kisorsolásra kerül egy:

  • Xiaomi Mi Smart Band 5 aktivitásmérő
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!