Chris Prattet kislánya tanította meg arra, hogy minden gyerek egyedi - ifaktor

A színész egy interjúban elmondta, hogy jobb kettő, mint egy.


„A legnagyszerűbb ajándék, amit valaha is láttam. A második gyerek mutatja meg igazán, hogy valójában mennyire egyedi az első gyerek is."

kedzte a 41 éves színész.

Prattnek az első házasságából van egy 8 éves kisfia Jack, valamint jelenlegi feleségével Katherine Schwarzeneggerrel is van egy közös gyermekük, ő pedig a 10 hónapos Lyla. Ezek után teljesen érthető, hogy mi is ébresztette rá a színészt erre a következtetésre.

„Amikor van egy gyereked, akkor arra gondolsz, hogy 'jajj hát igen, ilyenek a gyerekek'."
„Majd amikor megérkezik a második gyereked is, aki pedig másként csinál dolgokat mint az elején az első, akkor ébredsz rá, hogy 'ohh igen' amit az első gyerekem csinált, az teljesen egyedi volt."

nyilatkozta Pratt.

Amikor Katherine a US Weeklynek adott interjút, elmondta, hogy Pratt támogatása és odaadása volt a legnagyobb ajándék amit kaphatott.

„Amikor van egy társad, aki szeret és mindenben támogat téged, az a legnagyobb ajándék."
„Mindig is rendkívüli támogatást éreztem a családom és a rokonaim részéről, de egy ilyen társat is magad mellett tudni, az még egy csodálatos ajándék."

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Alekosz Hosszú Katinkának: „Szülni is kéne már”

Alekosz szokott merész kijelentéseket tenni, de ezúttal tényleg sok határt átlépett. Kucsera Gábor mellett, Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszónőt (akit egyébként jogos kritika is érthetne – a szerk.) abszolút megalapozatlan vádakkal illette a celeb.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!