Deres Ádám is visszatér az Exatlon Hungary új évadára. - ifaktor
December 28-án startol el az Exatlon Hungary harmadik évadja, melyben Gelencsér Timi mellett még egy korábbi versenyző Deres Ádám is szerepet kap.


Ádám a második évadban erősítette a Kihívók csapatát, az új évadban pedig edzőként, illetve táplálkozási tanácsadóként segíti majd a csapatok munkáját.

„Ez számomra hatalmas dolog szakmailag is, és emberileg is, hogy rám gondoltak.
Sportolókkal, élsportolókkal dolgozni abban a műsorban, ahol mèg nem régen versenyzőként álltam rajthoz.
😍
Kiváncsi vagyok az elkövetkezendő időszakra, tapasztalatokra, az új versenyzőkre, a közös munkára."

– posztolta Instagram oldalán Ádám.

Legutóbbi bejegyzéséből pedig az is kiderül, hogy megérkezett a műsor helyszínéül szolgáló Dominikára, és hamarosan munkába áll.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a Facebook-oldalunkat!

Friss

Újabb botrányba keveredett Tóth Andi

A napokban megjelent egy cikk az egykori szerelmespárról, Tóth Andiról és Szabó Ádámról, melyet a Bors bulvár magazin közölt le. A két énekes hivatalos volt egy nemrég tartott temetési szertartásra, ahol tudomást sem vettek egymásról.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!