Eddig nem látott felvételek az 52 éves Michael Schumacherről - ifaktor

Decemberben volt negyedik éve, hogy Michael Schumacher, hétszeres Forma 1-es világbajnok síbalesetet szenvedett, majd két életmentő műtéten esett át. Schumacher állapotáról évek óta vajmi keveset tudunk, ismerősök által elejtett félmondatokból próbálja a média és a rajongók összerakni, hol is tart kedvencük a felépülési folyamatban.



Az évek során érkeztek már biztató és teljesen lehangoló hírek is "Schumiról". Egykori barátai közül sokan látogatják, azonban ők sem adnak ki információkat a német állapotát illetően.

„Egyszer egy hosszú beszélgetésünk során Michael azt mondta, el akar tűnni. Azt hiszem, az volt a titkos vágya, hogy ezt egyszer meg tudja tenni. Ezt a kívánságát akarom teljesíteni, ezért nem nyilatkozunk semmit az állapotáról"

– nyilatkozta nemrégiben Schumacher menedzsere, Sabine Kehm.

Egyetlen kivételt tesznek, hiszen készült egy dokumentumfilm a világbajnok német pilótáról, ahol eddig nem látott felvételeket is használtak, így a rajongók elkezdtek reménykedni, hogy láthatnak újabb, a síbaleset óta készült felvételeket is a most 52 éves legendáról.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd be Facebook-oldalunkat!

Friss

Vanessa Hudgens kijavította Kendall Jenner helyesírását

Pimasz és flegma módon írta át a poszt szövegét Hudgens.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!