Egy nagyon sima párbaj után megvan az Exatlon Hungary következő kiesője - ifaktor
Bár kevesebben nem lettek, mert Palik László a műsort két új versenyző bemutatásával kezdte.


Az már tegnap eldőlt, hogy a Kihívók közül fog valaki távozni az Exatlonból, ugyanis egy végletekig kiélezett csatában vereséget szenvedtek a Bajnokoktól. Ahogy az is biztos, volt, hogy Ricsi párbajozni fog, mert ő volt a kék csapat leggyengébb statisztikájú versenyzője.

Bálint végül úgy döntött, hogy Benőt küldi Ricsi ellenfeléül. Sok izgalmat azonban nem tartogatott a párbaj, amit Benő sima 4-0-val hozott le. Ezzel Ricsi számára véget ért az Exatlon, és a Kihívók egy fontos csapatemberüket veszítették el, hiszen a civil életben taxisofőrként dolgozó srác, hiába teljesített gyengén a pályákon, azon kívül nagyon sokat tettek a Kihívók sikereiért.

Ricsi végül azzal búcsúzott, hogy neki az álma így is teljesült már, hiszen édesapjának három éves korában azt mondta, hogy ő egyszer a TV-ben szeretne szerepelni, és ez összejött neki.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

A Mortal Kombat sztárja, Hiroyuki Sanada is csatlakozik a Johhn Wick 4-hez

Már most olyan sztárokkal van teletűzdelve a film, mint Keanu Reeves, Donnie Yen, Laurence Fishburne, Wesley Snipes.

A John Wick 4 film elég erős színészi felhozatallal rendelkezik, ami a tervek szerint még bővülni fog. A hét elején nem más, mint Penge (Wesley Snipes) is bejelentette, hogy csatlakozik a sagához. Ezen felül pedig a Mortal Kombat sztárja Hiroyuki Sanada is feltűnik a filmben.

Sanada tovább olyan sztárok mellett fog feltűnni a képernyőn, mint Laurence Fishburne, Rina Sawayama, Shamier Anderson, Keanu Reeves és Donnie Yen. Reeves 2014 óta testesíti meg John Wicket.

A film rendezője Chad Stahelski elmondta, hogy rendkívüli megtiszteltetés számára, hogy Sanadával dolgozhat, hiszen a japán úriember nem csak kiváló színész, de rendkívül jó harcművész is. A John Wick filmek, pedig nem kaszkadőrökre, hanem saját tapasztalatból és tudásból táplálkozó színészekre és harcművészekre támaszkodnak.

„Régóta vágyam, hogy itt lehessen a színész és harcművész Hiroyuki. Le vagyok nyűgözve és egyben megtisztel, hogy a John Wick-család tagjának mondhatjuk őt is."

A film forgatása idén nyáron kezdődik Ázsiában és Európában. Az amerikai mozivásznakra 2022. májusában kerül, ami azt jelenti, hogy a hazai megjelenés valahol ősz környékére várható.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!