Élete végéig hálás lesz Tillának előző filmjének a szereplője Fenyvesi Zoltán - ifaktor
Öt évvel ezelőtt került a mozikba Till Attila Tiszta szívvel című akciófilmje, aminek a zseniális Thuróczy Szabolcson kívül egy kerekesszékes főszereplője is volt Fenyvesi Zoltán személyében.


Fenyvesi ezúttal egy Insta-posztban arról beszélt, hogy a film után mennyi minden történt vele, és hogy megváltoztatta az életét ez a szerep.

Zoli arra is kitért, hogy szerinte ez egy járható út, és reméli az elkövetkezendő időszakban egyre több fogyatékkal élő kap majd komoly szerepet hazai filmekben. Ugyanis szerinte fontos, hogy a fiataloknak legyen egy olyan személy a médiában, aki hozzájuk hasonló és fel tudnak nézni rá.

Az influenszer végül posztját azzal zárta, hogy örökké hálás lesz Till Attilának azért a lehetőségért és élményért, amit tőle kapott.

„El se hiszem🥺Ma 5 éve volt a Tiszta szívvel című filmünk premierje. A filmnek köszönhetően az elmúlt években rengeteg minden történt velem. Jártam film fesztiválokon a világ több pontján, rengeteg kerekasztal beszélgetésen vettünk részt iskolákban és mozikban, illetve volt lehetőségem reklámokban és sorozatokban is kipróbálni magam.
„Nagyon sokszor felmerül kérdésként, hogy mit érzünk mit váltott ki a film az emberekből. Sokan felismernek az utcán és azt mondják, hogy: "Jaj te vagy az a srác abból a filmből amit még nem láttam."
😅 De persze sokan vannak akik látták és szerették a filmet. 🎬
Szerintem egy film nem tudja ledönteni a falakat, de biztosan elindít valamit az emberekben. És én nagyon remélem, hogy a hazai filmiparban is egyre több fogyatékkal élőt látunk, majd főszerepben vagy mellékszerepben, mert nagyon fontos, hogy a mostani fiataloknak legyen olyan a médiában aki hozzájuk hasonló és akire feltudnak nézni. Az biztos, hogy ez a film megmutatta, hogy igenis ki lehet törni a korlátokból és meglehet mutatni milyen egy mozgássérült élete Magyarországon miközben akcióval és humorral van fűszerezve.
😉
Mindenesetre életem végéig hálás leszek @tillattila -nak a lehetőségért és az élményért. Aztán ki tudja talán egyszer még lesz Tiszta Szívvel 2 is.
😁"

– írta hosszú bejegyzésében Wheelchairguy azaz Fenyvesi Zoli.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd az Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Schobert Norbi Laráról és Rékáról posztolt - követői imádták

Hosszú idő után először, Schobert Norbi nagyobb arányban kapott pozitív és kedves kommentet Instagram-oldalán, mint negatívat és bántót. Ezt nagyban lányának, Larának és feleségének, Rékának köszönhető.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!