Ennyibe fáj, ha kihagyod a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót - ifaktor

Naomi Osaka, Twitteren reagált a közel 4.5 millió forintos büntetésre.


Naomi Osaka aligha nem megy csődbe a 15 ezer dolláros, nem egész 4.5 millió forintos büntetéstől, amit a French Open szervezői róttak ki rá, miután nem jelent meg az első körös mérkőzését követően a sajtótájékoztatón.

A tenisz-sztár Naomi, Twitteren reagált a büntetésre, miután megtudta, hogy mire számíthat, amiért nem jelent meg a kötelező interjúkon. Az első mérkőzést simán megnyerte Patricia Maria Tig ellen, ami felért számára egy bemelegítő edzéssel.

„A düh, a megértés hiánya. A változás kellemetlenségeket okoz az emberek számára."

Elképzelhető, hogy Naomi ígéretéhez hűen, kihagyja az összes elkövetkezendő sajtótájékoztatót, ami szerintünk kicsit hazárd-játék, hiszen a rendezők szerint ha így tesz, nem fogja megúszni „csak" 15 ezer dolláros büntetéssel, hanem könnyen diszkvalifikálhatják is a French Openről. A hab a tortán, hogy ha ezt bevállalja, vállalja azt a kockázatot is, hogy eltiltják a közeljövőben megrendezésre kerülő Grand Slam tornáktól is.

Naomi sokak szerint helyesen cselekszik, hogy kiáll a profi atléták jólléte mellett, ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy mi kárt okozhat, ha valaki a mérkőzés után tájékoztatja a média embereit a mérkőzésről? Nem mellesleg, amikor profinak állnak a játékosok, tudják mire vállalkoznak, ebben pedig a sajtótájékoztatókon való részvétel is mélyen benne van.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a tenisz-sztár továbbra is hanyagolni fogja-e a média megjelenéseket, vagy pedig megmakacsolja magát és előtérbe helyezi a karrierjét?

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Lindsay Lohan, az igazi Rák!

Lindsay Lohan amerikai színésznő, modell, zeneszerző, énekesnő, producer és rendező. Hároméves korában gyermek divatmodellként kezdte karrierjét, majd 10 évesen 1 éven keresztül szerepelt az Another World című szappanoperában. 12 évesen debütált a Disney stúdió Apád-anyád idejöjjön! című nagysikerű filmjében. Ezt követően már egyenes út vezetett a világhír felé – rengeteg film főszereplőjeként kápráztatta el a közönséget és több díjat is bezsebelt ennek köszönhetően.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!