Alec Baldwin: Nem csak ez az egy eset köthető a rendezőhöz - ifaktor
Alec Baldwin szmokingban

Alec Baldwin új filmjén dolgozó, halálos kimenetelű baklövést okozó rendező, 2 évvel ezelőtt szinte ugyanezt a hibát elkövette már.


A napokban egy végzetes tragédia történt Alec Baldwin filmjének, a „Rust" forgatásán. Ugyanis egy fegyveres jelenetnél az egyik rendező olyan fegyvert adott a a színész kezébe, amivel Baldwin véletlen lelőtte Halyna Hutchins operatőrt. Most azonban kiderült, hogy nem ez volt az első eset, hogy a rendező által átnyújtott fegyver elsült.

2019-ben egy másik film, a „Freedom's Path" forgatásán, szintén eldördült egy fegyver, ott ezzel ellentétben, „csak" megsérültek, haláleset nem történt. Az ott is rendezőként dolgozó Dave Hallsot leváltották később pedig kirúgták a cégtől.

„Davet nagyon bántotta a dolog és teljességgel megértette, hogy miért kellett őt kirúgni a forgatásról."

mondta producer az NBC-nek.

A megsérült stábtag aki a hangtechnikán dolgozott, nagyon megijedt a lövést követően és mivel a golyó eltalálta, így azonnali segítséget és kórházi kezelést kellett neki nyújtani.

A stáb többi tagja akkor nem sérült, ellenben most, ahol a haláleset mellett egy sérülés is történt. A kórházi kezelést követően pár napra a sérülésre, már a hangtechnikus vissza is állt dolgozni.

Halls egyelőre a mostani esetet nem kommentálta még.

Alec Baldwin Twitter oldalán emlékezett meg és ajánlotta fel segítségét a családnak.

"Kapcsolatban vagyok a férjével és felajánlottam neki és az egész családnak a támogatásomat. A végletekig együtt érzek a férjével, a fiaival és mindenkivel aki ismerte és szerette Halynat."

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!