Aurelio rabtársa: „Automatikusan kivívta a többiek utálatát” - ifaktor
Aurelio  egy fal előtt fekete-fehér képen.
Aureliot nemrég három és fél éves börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ráadásul a korábban kiszabott felfüggesztett büntetését is le kell ülnie. Ennek letöltését februárban meg is kezdte.


A Blikket a családján keresztül megkereste egy elítélt, aki abban a budapesti fegyintézetben raboskodik, amelyben az egykori valóságshow-szereplő is büntetését tölti.

Az elítélt szerint Aurelio olyan kiváltságokat kapott, amelyeknek „hála” azonnal ellenszenves lett a raboknak, még akkor is, ha ő maga nem keresi a bajt.

„Egyszerűen bicskanyitogató, amit ennek a fickónak megengednek a börtönben! Az ominózus fegyintézet három részre van osztva, abból kettő igen fapados, az utolsó azonban felújított, a többihez képest olyan, mint egy palota. Persze, Aureliót itt helyezték el... Ami azonban a legfelháborítóbb, hogy míg mi a sétaudvaron egy ketrecszerű valamiben vagyunk bezárva és ott mozoghattunk, addig a VIP-osztag szabadon kondizhat, mindenfajta megkötés nélkül. Mint a bezárt állatok, úgy néztük, ahogy Aurelio vidáman és ami a legfontosabb, kényelmesen fejleszti az izmait. Úgy került a legjobb helyre, hogy semmit nem tett érte, ezzel automatikusan kivívta a többiek utálatát. Pedig egyébként nem arcoskodik a tag, próbál normálisan viselkedni, de ez a kiváltság elég volt ahhoz, hogy a legtöbbünket idegesítse”

– árulta el a neve elhallgatását kérő elítélt.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!