Berki Krisztián és Berki Mazsi összekülönböztek a TV2 élő adásában - ifaktor
Berki Krisztián és Berki Mazsi és gyermekük a TV2 Mokka élő adásában.
Berki Krisztián és Berki Mazsi nemrég jelentette be, hogy továbbra is közösen mennek tovább az élet ösvényén. Erre azután került sor, miután korábban bejelentették, hogy válságban van a házasságuk.


A kapcsolatuk megromlásának okait mindketten másban látták, amely véleménykülönbség a TV2 Mokka stúdiójában is felszínre került.

„Ha van egy házasságod, kettő, három, négy, nem lesz jobb, csak más lesz, vagy másként lesz jobb. Igenis, meg kell tudni küzdeni a boldogságért! Mint ahogy nagyon sok férfi 60 perces apuka egy héten – mert reggel ad egy puszit, meg este ad egy puszit –, a párkapcsolat is olyan, hogy ha nem fektetünk bele energiát, akkor nem fog tudni jól működni”

– mondta a műsorban Berki Krisztián, aki szerint a közös gyermek érkezése felborította a dolgokat közte és felesége között, de Mazsi erről kicsit másképp vélekedik.

Az influenszer szerint nem Emma érkezése borította fel kettejük között bármit is, hanem sokkal inkább kicsivel több mint egy éve a férje buszos balesete. Ezután, illetve a terhessége alatt volt nagyon sok konfliktusuk, amelyeket mára sikerült rendezni és továbbra is Krisztiánnal szeretné leélni az életét.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!