Ezért nem tudhatja Cicciolina, hol van eltemetve a testvére - ifaktor
Cicciolina fekete ruhában és gyémánt fejdíszben

Cicciolina, azaz Staller Ilona és testvére Valéria, nem lehettek ott testvérük temetésén, ugyanis szabályosan kitiltotta őket László gyermeke.


Megrázó eseményt éltek át Cicciolináék, ugyanis elveszítette öccsét, Lászlót. Tragédia ami történt és az, hogy a temetésen sem lehettek ott, egyenesen kiverte a biztosítékot a dívánál, elmondása szerint meg is törte őt.

László Magyarországon élt, míg Ilona Olaszországban. Egyszer csak az év elején a díva megtudta, hogy testvére agyvérzést kapott, aminek köszönhetően a fél teste lebénult. Kórházba került, ahol sokáig ápolták, de végül nem sikerült meggyógyulnia. A temetés és a megemlékezés szűk családi körben zajlik majd, azonban a vérszerinti testvéreket Ilonát és Valériát, László gyermeke kitiltotta az eseményről.

"Nagyon bánt, hogy azt sem tudom, mikor és hova temették az öcsémet, Pityut, merthogy én mindig így hívtam őt, ez volt a beceneve."

mondta a Blikknek Cicciolina.

"Semmit nem közöltek velünk, csak megmondták, hogy nem lehetünk ott a szertartáson. Azt sem tudom, hol nyugszik a testvérem. Ez felháborító!"

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!