Dudás Miki plusz kilói nem jól hatottak egészségére - ifaktor
Dudás Miki fekete pulóverben egy stégen ül

A világbajnok kajakozó Dudás Miki étrendje teljesen felborult, miután úgy döntött, befejezi az élsportot.


Dudás Miki szerint a hirtelen megüresedett idő és a sportolás hiánya okozta azt, hogy egy év alatt közel 20 kilót hízott. Arca kikerekedett, pocakja megnőtt és a nasikényszer, valamint a folyamatos „pihenés” nem túl bíztató eredményeket hoztak.

A Fókusznak adott interjújában, Miki elmondta, hogy:

Teljes életmódváltás volt, de a rosszabbik irányba: a tudatos, mozgós, jó kajázós életből lett egy olyan, hogy nem mozogtam és elkezdtem nagyon mindenfélét enni, és ennek az lett az eredménye, hogy felugrott rám 20 kiló plusz egy év alatt
"Az élsportolók tízből kilencen meghíznak. Nagyon kevés az olyan, aki az élsport után egyből tudja tartani azt a formát és van motiváció” – mondta el az exkajakos, aki nem titkolja, igencsak megviselte az, hogy mennyire megváltozott a teste. “Húsz év élsport úgy el tud menni egy év alatt, mintha soha nem csináltam volna semmit. Ez durva! (…) Jókat ettem, jókat ittam, de ezt is meg lehet ám unni. Így pont elég volt. Volt ilyen is, és most megint egy picit vissza

Miki mostanra kőkeményen azon dolgozik, hogy visszanyerje régi formáját és ne kelljen neki soha többé a felesleges kilók miatt szenvednie. Mert mind tudjuk, hogy ami a legkönnyebben feljön, azt a legnehezebb leadni.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!