Ezért fordul Dukai Regina a nyilvánossághoz segítségért - ifaktor
Dukai Regina autóban ül
Dukai Regina közeli családtagjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak. Ez ügyben fordul a nyilvánossághoz Regina és segítséget kér, azoktól, akiknek nem idegen ez a betegség.


Dukai Regina többszőr kérte már követői segítségét és mivel, azok mindig készségesek voltak, ezért döntött úgy a műsorvezető, hogy újra hozzájuk fordul. Regina nagynénje pár nappal ezelőtt, annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett hozzá hívni, amellyel kórházba is szállították.

„A nagynéném pár napja rosszul lett, mentővel korházba vitték, először azt hitték stroke, de mint kiderült a fülében elmozdultak a kristàlyok (fogalmam sem volt róla, hogy létezik ilyen) és bár első hallásra nem tűnik súlyos problémának, de mégis az és borzasztó napokat él át.”

-írta Regina Facebook-bejegyzésében.

Ezután pedig a műsorvezető azt kérdezte követőitől, hogy ők, hogyan jutottak túl egy ilyen eseten, illetve mit ajánlanak a gyógytorna mellett, a gyógyulás érdekében:

„Tudtommal egy speciális torna segítségével (amit már csinálnak neki) lehet hosszú hosszú hetek, hónapok alatt “helyrehozni”, de maga a nyaktorna is kegyetlen mellékhatással jár a torna ideje alatt. Szemek rángása jobbra-balra, hányás, szédülés… aludni csak az egyik oldalon tud, de azt is félig ülve, napközben pedig semmi ereje és minden mozdulatára figyelni kell. Szóval a kérdésem az lenne hozzátok, hogy voltatok-e már ilyen helyzetben? Ha igen, akkor a tornán kívül mi vagy ki segített nektek? Nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, tanácsért. 🙏🏼”

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat.

Ne hagyd ki!