Jennifer Aniston kifejtette véleményét a randi pletykákról - ifaktor

Egy Reese Witherspoonnak adott interjú keretein belül Jennifer Aniston elmondta, hogy bizarrnak tartja a randi pletykákat David Schwimmerrel.


Az HBO Max idén májusban útnak indította a „Jóbarátok" című sorozat új részeit. A színészek ennyi idő elteltével is zseniális alakításokat vittek véghez, ám a közösségi média és a rajongók is azután lettek még hangosabbak, hogy megtudták a való életben is bejött egymásnak Jennifer Aniston és David Schwimmer.

A párost körülvevő pletyka hurrikánból olyan konspirációk láttak napvilágot, miszerint 2018-ban azért hagyta ott Aniston és Schwimmer is aktuális párjukat, mert elkezdtek egymással randizni és, hogy ez azóta is tart. Többek között ennek a pletykának tett pontot a végére Aniston egy Reese Witherspoonnak adott interjúban.

A pletykák akkor erősödtek fel és szabadultak el, miután az új részek képernyőre bocsájtása után egy közös, ölelkezős képet posztolt David Anistonnal a kulisszák mögül.

Több „Jóbarátok" rajongó azóta újra reménykedik, hogy a páros együtt van a való életben is és szerelmesek egymásba. Aniston erre így válaszolt:

„Ez bizarr. Igazából el sem hittem. Mármint, tényleg? Ő a testvérem."
„De megértem. Ez csak azt bizonyítja, hogy az emberek mennyi reményt táplálnak a saját fantáziájukhoz, hogy az álmaik valósággá váljanak."

Schwimmer volt az első egyébként aki az új részek forgatása közben beismerte, hogy régebben bele volt zúgva a színésznőbe. Majd aztán Aniston is dobta a bombát, hogy ő sem vonakodott attól az elképzeléstől, hogy együtt legyenek.

„Bele voltam zúgva Jenbe."
„De ez olyan volt, mint amikor két hajó elmegy egymás mellett. Egyikőnk mindig párkapcsolatban volt és ezt a határt sosem léptük át."

Aniston így elevenítette fel az akkoriakat:

„Emlékszem egyszer azt mondtam Davidnak, milyen durva lenne, ha az első csókunk egy országos TV csatornáján csattanna el. És hát mint tudjuk az első csók „a" kávézóban történt"
„Minden egymás iránt érzelmünket átvittük Rachel és Ross karakterébe."

Az új „Jóbarátok" részek nem csak a rajongók körében aratott hatalmas sikert, de Emmy-díjra is jelölték a sorozatot, amin természetesen minden színész meglepődött.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Videóban tekinthetsz be a kulisszák mögé Rácz Jenő éttermében

Rácz Jenő étterme lassan fél éve várja a vendégeket. A Michelin-csillagos séf sok akadályba ütközött a pandémia miatt, hiszen többször el kellett halasztania nyitást, de mióta „szabad a pálya" rendre teltházzal üzemelnek.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!