Erre akarja 12 év után rávenni Fluor Tomi SP-t - ifaktor
Fluor Tomi sapkában egy koncerten, mikrofonnal a kezében.
Fluor Tomi az Instagram-oldalán megszólította egykori „harcostársát” Éder Krisztiánt, vagyis művésznevén SP-t.


Fluor a Wellhello legutóbbi koncertjén hosszú-hosszú évek után újra elnyomta a Partyarc című slágerét, amelyet még SP-vel közösen szereztek. A rapper megosztotta, ahogy a közönség 12 év elteltével is ugyanolyan lelkesedéssel és kívülről fújja az egykori slágert. Egyúttal bejelentette, hogy júniusban készül egy újrafeldolgozás a dalhoz, amelyben szeretnék, ha SP is közreműködne.

Fluor be is taggelte a zenei élettől teljesen visszavonuló egykori zenészt, aki azóta saját, profi fotóstúdiót alapított. Miután a rapper erre külön kérte a követőket, a bejegyzés alá a rajongók szépen el is kezdték betaggelni Éder Krisztiánt, remélve, hogy ezzel rá tudják őt venni a dalban való szereplésre.

Kicsit szürreál volt 12 év után újra a Partyarcot tolni, de Pixa 40 lett, ezért most feldolgozza az életművét, de nem mentem el a Valmaros feldolgozás klipforgatására, szóval a szolnoki közönséggel vettem fel a részem. Zseniálisak vagytok és atom vad, hogy ennyire kenitek ezt a dalt Júniusban jön a Partyarc 2022-es verziója! Egy dolog hiányzik még a klipből és az SP… @krisztianeder -t rá kellene valahogy beszélni. Írjatok neki, nyomasszátok kicsit légyszi, hogy ő is érezze!!!”

- írta Fluor az Instán.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!