Gáspár Evelin reagált a bántásokra, amiket fogyása miatt kapott - ifaktor

Gáspár Evelint bizony továbbra sem kímélik a kommentelők. Nagy mértékű súlyvesztése miatt sok kritika éri, de ő képes ezeken felülemelkedni és élvezni az életet.


Evelin drasztikus változáson esett át az elmúlt évek folyamán. Igazi fiatal nővé cseperedett. Tinédzserként elég nagy súlyfelesleggel kellett megküzdenie, de mert egyáltalán nem érezte jól magát a bőrében, elhatározta, hogy megszabadul plusz kilóitól. Ezt közölte korábban a Bors.

A lány nagy hangsúlyt kezdett el fektetni a rendszeres testmozgásra és napi szinten tartja edzéstervét is, aminek köszönhetően szupermodelleket megszégyenítő alakja lett.

Evelin legtöbb rajongója nagyon büszke kedvencére, azonban sajnálatos módon egyre csak nő az olyan követők tábora is, akik nem nézik jó szemmel a lány változását. Sokuk szerint vissza kellene vennie a fogyásból. Ennek hangot is adnak:

„Ez már anorexia."
„Már annyira sovány, hogy a combja olyan vékony, mint a lábszára."

Evelin ki is fejtette véleményét a Borsnak a rosszindulatú megjegyzésekkel kapcsolatban: nem érti, hogy az emberek, hogyhogy nem unják még azt, hogy ezzel a témával foglalkozzanak.

Így folytatta:

„Nem az számít, hogy mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja."

A lány már évek óta megtanulta, hogyan hagyja figyelmen kívül a rosszmájú megjegyzéseket és a kelletlen emberek véleményét.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Videóban tekinthetsz be a kulisszák mögé Rácz Jenő éttermében

Rácz Jenő étterme lassan fél éve várja a vendégeket. A Michelin-csillagos séf sok akadályba ütközött a pandémia miatt, hiszen többször el kellett halasztania nyitást, de mióta „szabad a pálya" rendre teltházzal üzemelnek.
ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!