Gondozóházba költözött Ganxsta Zolee édesanyja - ifaktor
kassai ilona
Kassai Ilona 94 évesen döntött úgy, hogy gondozóházba költözik.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő azért döntött a költözés mellett, mert nagyon magányos volt az utóbbi időben. Egyetlen gyermeke, Zana Zoltán (Ganxsta Zolee – a szerk.) rendkívül elfoglalt, sok munkája van, míg unokái szintén élik saját életüket.

Két hete költöztem át. Közel van az otthon a lakásomhoz, az erkélyemről át is lehet ide látni. Én magam döntöttem úgy, hogy ide jövök, az elfekvőbe. Bocsánat, nem ez a neve, csak én hívom így, ez egy gondozóotthon. Sokat voltam egyedül, olykor hetekig nem jött senki, a telefon is egyre ritkábban csörrent meg, és nem volt ez így jó, nehéz volt elviselni. Ilyen ez az öregség...

Az idős asszonyt az ápolók és a lakók is szeretettel fogadták. Szeretné megélni a 100 éves kort, valamint céljai között szerepel, hogy visszatérjen a színházba is.

Szeretnék még élni, a vágyam, hogy megéljem a 100 éves kort. Persze, mit sem ér az életkor, ha nem tud játszani egy művész. Szeretnék meggyógyulni, és valami maradandót alkotni a színpadon vagy a vásznon. Ezért sem adom fel, ezért akarok meggyógyulni, s azt gondolom, az otthonban ez sikerülni fog. Már most jobb a kedvem, mert itt tudok kivel beszélni, szakemberek segítenek, és van társaságom. Vége a magánynak!


Ne hagyd ki!