Gregor Bernadett nem akar luxus körülmények között élni - ifaktor
Gregor Bernadett narancssárga bélzerben

Gregor Bernadett így véli, hogy mindene megvan ahhoz, hogy ne kelljen spórolnia, de a fényűző élet inkább szeszélyezi, mintsem felvillanyozza.


Gregor Bernadett a Story-nak adott interjújában elmondta, hogy nem feltétlen kedveli a luxus dolgokat, a folyamatos pénzköltést és a nagyzolós életszínvonalat. Amikor arról kérdezték a színésznőt, hogy mit gondol az anyagi javak betöltött szerepéről a saját életében, akkor ezt a választ adta.

„Szerencsés vagyok, mert olyan dologért kapok pénzt, amit nem érzek munkának. Nem függök senkitől, a keresetemből az igényeimnek megfelelő életet tudok biztosítani magamnak. Egyébként olyan családból származom, ahol soha nem játszott központi szerepet a pénz. Példaként említhetném az apukámat, aki puritán körülmények között élt egy 80 négyzetméteres, kétszobás szegedi lakásban. Talán furcsán hangzik, de engem a luxus taszít, zavarba jövök tőle. Ha pénzről van szó, nagyon jól tettem, hogy 13 éve elfogadható áron megvettem a lakásomat, ami ma már a sokszorosát éri, és ez jó hatással van a biztonságérzetemre. 13 éves autóval járok, amit lecserélhetnék, de nem teszem, mert nincs vele baj. Sokat dolgozom, de nem azért, hogy gyűjtögessek, hanem azért, hogy minőségi ételeket együnk, hogy ne szorongjak, miből fizetem ki a rezsimet. Nem sajnálom a pénzt az egészség megőrzésére és a szépségápolásra”

Ennek tudatában, pedig szinte biztosra vehető, hogy nem gyakran fogjuk látni a színésznőt luxus autókkal, drága éttermekben, vagy éppen a közösségi médiában sokak által „elvárt” életszínvonalat népszerűsíteni. Szerinte sokkal inkább a szerény hozzáállás, a pénzzel való bánásmód és az otthoni példa, ami sikerre viheti az elmét és a természetet, ebben az anyagias világban.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!