„Rettentően fájdalmas” nyilatkozta a Gucci család, az új filmet látva - ifaktor
Gucci család színészei

Mióta megjelent Ridley Scott rendezésében az új Gucci film, a család nem győzi elégszer elmondani, mennyire pontatlan a film.


A Gucci család örökösei egy hivatalos nyilatkozatot is kiadtak, miszerint a családot, a filmben tett állítások teljesen felháborították.

„A film készítésekor még csak meg sem keresték a Gucci család örököseit, hogy körülírhassák Aldo Guccit és a családot gengszternek, műveletlennek és érzéketlennek állították be.”

A cég fejét Aldo Guccit, a filmben Al Pacino testesíti meg.

A nyilatkozat többek között kitér arra is, hogy a hangvétele és a viselkedése a főszereplőknek egy-egy eseményen közel sem olyan volt, mint ahogy azt a filmben leírják. A család többek között a filmet „rettentően fájdalmasnak” nevezi az emberi szemszögből megközelítve és szerintük ez inzultálja azt az örökséget, amire a mai márka épült.

A Gucci család ugyanakkor Patrizia karakterén is kiakadt, miszerint ő csak egy áldozat volt, aki próbált túlélni egy hímsoviniszta légkörben. Elmondták, hogy csalódottak, amiért nem keresték meg őket a rendezők, hogy legalább a karakterek pontos jellemét és a történetben való elhelyezését hűen kivitelezhessék.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!