G.w.M ordibálva állíttatta le a koncertjét - ifaktor
G.w.M koncerten mikrofonnal a kezében.
A rapper a fellépő technikai problémák miatt arra kényszerült, hogy leállítsa, majd véget is vessen a koncertjének.


G.w.M mindössze pár perce kezdett bele első számába, amikor üvöltözve szólt a DJ-nek, hogy állítsa le a zenét.

Ezután a videón az hallható, amint gúnyosan megjegyzi:

Ha jó lesz a technika, akkor visszajövünk. Egy nagy tapsot a technikusoknak. Bravó!”.

Reakciója sokakat megdöbbentett, így Kulcsár Edinát is, aki lefagyott arccal vette tudomásul a történteket a backstage-ben.

A rapper később közösségi oldalán megmagyarázta a történteket. Elárulta, hogy nem szólt a mikrofonja, és eleve már csúszásban volt, hiszen aznapra további három fellépést is bevállalt.

"Körül-belül 3 percet kellett volna várnia, hogy újra minden tökéletesen működjön. Miután kijavítottuk a hibát feljött a színpadra, leszámolt egy köteg pénzt, és hozzám vágta. Még soha nem kerültem ilyen helyzetbe, úgy gondolom mindenhol megeshet, hogy van egy kis technikai malőr"

– számolt be a Blikkrúzs a személyzet egyik tagjának nyilatkozatáról.

Ne hagyd ki!