Fordulat a Survivorben: Zsófi megkavart mindent - ifaktor
Survivor: ugyan már mi is beszámoltunk róla, hogy a civil törzs tagjai egy emberként fogtak össze Zsófi ellen, de ekkor még nem tudhattuk, hogy a Love Island korábbi szereplője védett lesz a törzsi tanácson, amely mindent megkavart.


Az biztos, hogy a civilek törzsében rengeteg a konfliktus, hiszen már a szigetre lépésük óta folyamatosan vitáznak egymással. Leginkább Zsófit támadják, de Beát is megtalálták, ugyanis sokak szerint csak púp volt a hátukon.

Így a törzsi tanácson – vélhetően mivel Zsófira nem lehetett –, ezért Beát azonnal ki is szavazták a sárgák. Sőt Zsófi még az amulettet sem használta fel, így a következő körben is védett lehet.

,,A csapattársaim konfliktuskezelése egyenlő a nullával. Nem bírják megbeszélni a problémákat, hiába próbáltam segíteni ebben. Azért fakadtam ki, mert előtte nem tudom hányszor meghallgattam és egyszerűen nem bírtam már tovább. Mindennél többre értékelem a harmóniát és a nyugalmat. Amikor kijöttem a szigetről, már egy nagy teher esett le a szívemről"

– mondta a kiesés után Beatrix.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Polgár Kriszta elárulta: nem lesz több gyereke

A napokban megszületett Polgár Kriszta harmadik gyermeke egy kislány személyében. Két fia után ez igazi felüdülés lehet. Azonban elárulta: nem szeretnének több gyermeket már.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!