Csillagászati áron árulja első házát Justin Timberlake - ifaktor

Justin Timberlake és Jessica Beil úgy döntött, hogy véget vet los angeles-i életük egyik ékszerdarabjának. Vevőt keresnek szemet gyönyörködtető házukra.


Az énekes és felesége minden bizonnyal meg szeretne válni attól a háztól, amit Justin Timberlake még 2002-ben vásárolt az első los angeles-i ingatlanjaként. Ezidáig ez volt az énekes főhadiszállása, ha LA-be érkezett, vagy érkeztek. 19 évvel ezelőtt 8,5 millió dollárért (2,6 milliárd forint) vásárolt meg.

A mostani ár amit a sztár-pár kér a luxus ingatlanért, ennek a négy-és félszerese, hiszen a Hollywoodban található kecóért 35 millió dollárt (10,8 milliárd forint) kérnek. Ezt pedig hívhatjuk inflációnak, vagy sztár-kórnak, rengeteg pénzről van szó.

TMZ

Ugyanakkor ez egy elképesztően jó befektetésnek bizonyult Timberlake számára, ugyanis azóta lett egy felesége és családja. Ezen felül pedig számos újításokat végeztek el a házon és egy brutális medencét kapott a hátsó udvar.

Az ár pedig a következőkért ennyi:

  • Több mint 40 ezer négyzetméternyi telek
  • 7 hálószoba
  • 13 fürdőszoba
  • Privát mozi szoba
  • Konditerem
  • Tenisz-pálya fényekkel
  • Gourmet konyha
  • Elképesztően nagy vendég ház

TMZ

TMZ

Ha Timberlakenek sikerül eladni a házat a kért összeg közelében bárhol, akkor legalább 20 milliónyi profitja van rajta, ami valljuk be neki is és családjának is nagyon megérte. Egyébként a családnak szinte mindenhol vannak ingatlanjai az USA-ban.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Friss

Photo by Daniel Lincoln on Unsplash

Top 4 jelmezötlet halloweenre

Közeleg a halloween, amit bár hazánkban sokáig nem volt szokás ünnepelni, egyre elterjedtebb szokássá válik. Összegyűjtöttük a Top 4 legjobb jelmezötletet idén halloweenre.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!