Ehhez kezdett Kamarás Norbi az Éjjel-nappal Budapest után - ifaktor
Kamarás Norbert és Kármán Odett
Norbi egy autóval lepte meg Odettet az évfordulójukon
Instagram/ @kamaras.norbert

Ehhez kezdett Kamarás Norbi az Éjjel-nappal Budapest után

Kamarás Norbert egy új szakmába kezdett most, hogy vége lett népszerű napi sorozatnak, az Éjjel-nappal Budapestnek. A szórakoztatás továbbra is az élete része marad.

Korábban már mi is megírtuk, hogy Kamarás Norbert Palik Lászlóéknak vallott arról, hogy milyen tervei vannak az Éjjel-nappal Budapest befejezése után. A fiatal színész továbbra is kamerák előtt szeretne maradni, hiszen, már volt lehetősége kipróbálni magát mint műsorvezető és nagyon élvezte. A Love Island című műsornak volt a házigazdája, amelyben a nézők szerint is igazán jól teljesített.

Most, azonban úgy tűnik, Norbert több lábon szeretne állni, ugyanis egy új területen is kipróbálja magát, ez pedig a vőfélykedés. Az egykori sorozatsztárnak eddig is mondhatni munkaköri leírásában szerepelt mások szórakoztatása és most megtalálta a módját, hogy ezt a szenvedélyét tovább űzhessen. Legújabb Instagram-bejegyzésében osztotta meg a követőivel, hogy már le is zajlott az első olyan esküvő, ahol vőfélyként volt jelen és rendkívül élvezte.

,,Egy új dolog az életemben a Vőfélykedés!
Imádom a lagzikat, szeretek jókat bulizni uh belevágtam! Hétvégén volt életem első ‘munkája’ ahová a Miller is elkísért! Erre az alkalomra is koccintottunk az ifjú párral 😉
Sok boldogságot Fanni&Gergő 😘”

-írta Instagram-bejegyzésében Norbert.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagramés a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!