Kárpáti Rebeka gyermeket vállalt volna Frohner Ferenccel - ifaktor
Kárpáti Rebeka és Frohner Ferenc a Nyerő Páros fotóján.
Mintha egy átok ülne a Nyerő Páros párjain, ugyanis a műsor történetében nem egyedülálló, hogy azok a párok, akik szerepelnek, a műsor után különválnak. Ez történt Kárpáti Rebeka és Frohner Ferenc esetében is.


Korábban beszámoltunk róla, hogy mely párosok nincsenek már együtt azóta, hogy valamelyik Nyerő Páros évadban szerepeltek.

Bár Rebi és Fecó részletesen nem árulták el, hogy mi az oka különválásuknak, azt megtudhattuk bejegyzéseikből, hogy rendkívül nagy tisztelettel és szeretettel váltak el egymástól, amit sokan irigylésre méltónak tartanak.

Ennek ellenére Kárpáti Rebeka talán valamivel nehezebben viseli az elválást, hiszen mint kiderült ő Fecóban látta az igazit, sőt gyermeket is szívesen vállalt volna a sztárfodrásszal.

A szépségkirálynő azt is leírta, hogy már nagyon vágyik arra, hogy anya lehessen. Talán – többek között – a gyermekvállalásban is lehettek nézeteltérések kettejük között.

„Az első randinkon a lábhintőporozás és a váratlan salsa klubba toppanás után, de még a titkos földalatti báros èlőzenés rockabilly táncunk előtt beültünk valahol a Király utcánál egy bárba beszélgetni. Itt >>láttalak meg<< Téged úgy igazán először. Itt volt az első igazàn mély , komoly beszélgetésünk, ami annak ellenére, hogy fura volt, mert életemben akkor találkoztam veled másodszorra, mégis természetes volt, mert valahonnan már >>ismertelek<<. Először nyíltunk meg egymásnak… megfejtettük a nagy miérteket, hogyanokat, és megosztottuk az elképzeléseinket a jövőről.:) Akkor egy olyan mondat hagyta el a számat, ami azóta belèm égett a jelenettel ahogy fogod a whiskeys poharat - amibe langyos vizet kértél mert így iszod - a tekinteted, ahogy könyököltél a pulton és boci szemekkel néztèl a lelkembe. Ha nekem az a dolgom veled - a szó nem materiális értelmében - hogy ma este egy fantasztikusat beszélgessünk, amiben van egy Olyan mondatod, akkor az…ha az a dolgom veled, hogy szerelmes legyek beléd és rengeteg közös élmènyünk és tanulásunk legyen egymás mellett, akkor az….Ha az, hogy szüljek neked gyereket ès lehozzunk egy életet együtt- de legalább a legnagyobb részét - akkor az a dolgom Veled. De egy biztos: tudni, pontosabban érezni fogom ha megtörtént az aminek meg kellett sorsszerűen abban az adott élethelyzetben. Mi itt tartunk most. Őszintén szerettem volna ha Te leszel az akivel végigkísérjük egymást az életünk ezen szakaszán. Aki mellett nyugovóra hajthatom a fejem, aki mellett otthonra lelek, akinek gyereket szülhetek, amire már tudod, hogy úgy vágyom.:) Sajnos nem így lett. Elmentünk egymás mellett. Valamiért így alakult, valamiért most jött el az a pont, hogy lezárul egy fejezet a közös èletünkben. Őszintén köszönöm neked ezt a két évet, a rengeteg nevetést, élmènyt, szenvedélyt, barátságot, a rengeteg tanítást, amire melletted jöttem rá. Az egyik legkülönlegesebb ember vagy akit megismertem. Nagyon szerettem egy csapatban játszani veled. Mindent köszönök és a leges-legjobbakat kívánom Neked! Szeretettel, Becc"

– írta Kárpáti Rebeka az Instagram-oldalán.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!