Kóbor János halála az Omega végét jelentheti - ifaktor
Kóbor János.
Kóbor János halála után rajongók tízezrei várják, hogy mi lesz az Omega együttes sorsa, miután két oszlopos tagja után, frontemberét is elvesztette a banda.


Már az is komoly megpróbáltatás volt a zenekar számára, amikor 2020 őszén három napon belül meghalt Benkő László és Mihályi Tamás. A zenekartagok halála után az is kérdés volt, hogy láthatjuk-e még valaha az Omega együttest fellépni.

Akkoriban Kóbor János a következőt nyilatkozta:

„Most nincs előttünk jövőkép, nincs ötletünk. Nem tudom, folytatja-e az Omega, ezt még ki kell találnunk, de az biztos, hogy Laci nélkül már semmi nem lesz ugyanaz sem nekünk, sem a rajongóknak, az pedig a jövő zenéje, hogy így érdemes-e egyáltalán”.

Mostanra azonban a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas frontember elvesztése után, az együttes menedzsere, Trunkos András kilátástalannak tartja a banda jövőjét.

„Meckyvel egy egész korszak meghalt. Vége, nincs tovább. Kóbort nem lehet helyettesíteni, elképzelhetetlen, hogy ez a zenekar hova léphetne tovább. Ahogy vége az ünnepeknek, le kell ülnünk Elefánttal és Ferivel, és közösen kell kitalálnunk, hova és hogyan tovább”

– jelentette ki a menedzser a Borsnak.

„Az persze elképzelhető, hogy a jövőben kitalálunk valami >>happeninget<<, kivetítőn odavetítjük az elvesztett barátainkat, vagy ha annyi pénzünk lenne, megcsinálnánk mi is az avatárunkat, mint az ABBA, és úgy koncerteznénk. De ezek az ötletek csak most pattantak ki a fejemből. Valójában elképzelésünk sincs, hogy mi legyen. Annyi bizonyos, hogy Kóbor János halálával véget ért az Omega története is. Omega néven többé nem lép zenekar színpadra.”

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!