Kocsis Tibor meglepő dolgokat árult el az exeiről - ifaktor
Kocsis Tibor és párja fekete ingben áll

Az énekes párja nagyon megértő Tibivel, hiszen ő is tartja még a kapcsolat korábbi kedvesével.


Az X-faktor egykori győztese, Kocsis Tibor tavaly ősszel vállalta fel homoszexualitását az egész ország előtt. A férfi nem sokkal ezután fodrász szerelmét, Lacit is megmutatta a nagyvilágnak, akivel azóta is boldog párkapcsolatban élnek egy közös lakásban.

Tibor volt a vendége Osváth Zsolt YouTube-műsorának, amelyben az énekes meglepő dolgokat árult el korábbi párjairól. Többek közt azt, hogy 26 évesen volt az első kapcsolata, így mostani szerelmével együtt összesen három volt.

Továbbá azt is elmondta, hogy korábbi két barátjával a mai napig tartja a kapcsolatot, sőt ők Tibi két legjobb barátja.

,,Nagyon jóban vagyok az exeimmel, baráti a viszonyunk. Nálunk egyiknek se úgy lett vége, hogy nagyon megutáltuk volna egymást vagy lett volna sárdobálás. Nekem a két exem a két legjobb barátom. Ez tudom, hogy sokak számára kicsit perverz, de működik. Ők ismernek a legjobban, és ha valami nyűgöm van, a család után őket hívom fel először.”

-mondta Tibi.

Jelenlegi párját, Lacit állítása szerint ez egyáltalán nem zavarja, ugyanis ő is hasonló cipőben jár.

,,Lacit nem zavarja, mert neki is az exe a legjobb barátja”

-tette hozzá Tibi.


Ne hagyd ki!