Egy ember leszakadt lábával dobálóztak egy koncerten - ifaktor
ember lába

Miközben a GWAR nevű heavy metal banda éppen koncertet tartott, arra lettek figyelmesek, hogy valakinek a lábát viszi a tömeg.



A GWAR koncertjei eléggé extrémre szoktak sikeredni. Ennél az esetnél, viszont kevés extrémebbet tapasztalhattak eddig. Egy férfi elveszítette a műlábát, amit aztán kétségbeesetten keresett a banda tagjainál koncert közben.

A heavy metal együttes éppen Los Angelesben tartott koncertet, amikor egy Baron Vidar nevű férfit, felkapta a közönség és elkezdte „szörföltetni”. Ekkor azonban véletlen leesett a műlába, majd mikor letették, ijedten konstatálta, hogy nincs meg mindkét alsó végtagja. Vidar valahogy odaugrált a koncert közben az első sorba és arra kérte az előadókat, hogy segítsenek neki megkeresni a lábát.

Az együttes gitárosa félbeszakította a koncertet és ezeket a szavakat intézte a közönséghez:

„Ha valakinél van egy műláb, vagy egy extra műláb, akkor küldje ide, mert ennek az embernek szüksége van a kib*ott lábára.”

Ezt követően egy ember azonnal felnyújtotta a lábat, amit aztán visszajuttattak tulajdonosához.

Ezt követően pedig a koncert folytatódhatott!

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Related Articles From Your Site
Related Articles Around the Web

Ne hagyd ki!