Szorcsik H. Viki - ifaktor
Babett és Krizsán Lili

Mint azt Krizsán Lili elárulta, komoly testképzavarral küzd, amit a produkciója erősen kihozott belőle, így nem tudta az érzelmeit kontrollálni.


Krizsán Lili a Sztárban Sztár leszek! második élő showja utáni kiesését követően zokogásban tört ki, ugyanis a produkciója alatt rendkívül kevés ruhát kellett viselnie, amivel teljesen átlépte a saját, egészséges határait. A Borsnak adott interjúban Lili elmondta:

"Öt évvel ezelőtt sokat csúfoltak, ami nagyon megviselt engem. Először bulémiás lettem, ma pedig már nehezemre esik az evés. Egyáltalán nem vagyok éhes. Régóta csak salátát eszem, azt is keveset, de amikor a tükörbe nézek, még mindig a combos énemet látom."

"Anorexiával küzdök, ami rendkívül súlyos szorongást okoz számomra. Évek óta tart ez az állapot, de egyre nehezebben viselem. A Sztárban sztár leszek! hatalmas erőt adott nekem, ahogy a mesterem, Köllő Babett is, akinek az unszolására megvizsgáltattam magam és felmérték az állapotomat. Szó szerint azt mondta az orvos, hogy ha így folytatom, életveszélyes állapotba kerülök. Nem hatott rám ijesztően, de eldöntöttem, hogy befekszem a kórházba és kezeltetni fogom magam, mert a karrieremet nem akarom kockára tenni. Két hétre biztos, hogy befekszem a kórházba, ahol táplálnak majd, vitaminos és gyógyszeres kezelést kapok."

Nem csak Lili, hanem sok más magyar sztár is küzd, vagy küzdött ilyen betegségekkel, közülük elhoztunk nektek 3 olyan magyar celebet, akiknek komolyan meggyűlt a baja a testképzavarral, vagy az anorexiával-bulémiával.

Szorcsik H. Viki

Starity

Viki a Jóban Rosszban című sorozat egykori szereplője, aki egyszer elmondta, hogy nőgyógyásza figyelmeztette először arra, hogy anorexiás. Mindig sovány alkat volt, de gyermekei születése után lecsökkent a testsúlya 42 kilóra, amit követően 15 kilót kellett volna magára pakolnia még. Nem sikerült neki. Viki ugyanakkor azt mondta, hogy ő nem érzi magát betegnek.

Sarka Kata

Instagram / @katasarka

A saját TV-műsorában Kata is elmondta, hogy egyszer bizony megküzdött az anorexiával.

„Engem öt évvel ezelőtt anorexiával diagnosztizáltak és kórházba kellett feküdnöm egy pár napra,hogy kapjak intravénásan ásványi anyagokat. Azt gondolom, vagy végérvényesen lezárja az ember az életének azt a lemondásos részét, vagy átesik a ló túloldalára. Én is vagy túlsúlyos vagyok, vagy nagyon vékony. Nincs a kettő között egy egészséges határ, és nyilván az mindig lelki oldalon mozog.”

nyilatkozta akkor Kata.

Köllő Babett

Pinterest

Babett tinédzser éveit nehezítette meg igazán az étkezési zavar betegsége. Az anorexiát csak később, komoly segítséggel tudta maga mögött hagyni.

"Imádtam balettozni. De azt mondták a tanáraim, hogy fogynom kellene. Ma már tudom, maximum két kilóra gondoltak, de ez a rosszul értelmezett tanács elindított bennem valamit, elkezdtem éheztetni magamat, és fogyni."

Babett ezt követően 39 kilóra fogyott, amit szinte elképzelhetetlen étkezési szokásokkal, na meg persze hashajtóval párosított, így esélye nem volt arra, hogy plusz kilókat szedjen magára.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!