Lady Gaga 1,5 évig gyakorolta karakterét az új Gucci-filmhez - ifaktor
Lady Gaga piros kabátban és síszemüvegben

„Teljesen őszinte leszek. 1,5 évig éltem Patrizia Reggianiként, ebből 9 hónapig akcentussal is beszéltem." mondta Lady Gaga egy interjúban.


Lady Gaga arról nyilatkozott, hogy mennyire nehéz volt tökéletesen megtestesíteni Patrizia Reggiani szerepét az új Gucci-ház című filmben.

Az olasz szocialistát 1998-ban meggyanúsították ex-férje, Maurizio Gucci meggyilkoltatásával. Maurizio karakterét a filmben Adam Driver játssza. Gaga színészi képességeit és odaadását még a filmben szereplő Al-Pacino is méltatta.

Az énekesnő most pedig elmondta, hogy mennyire nehéz is volt beletanulni és tökéletesíteni Patrizia karakterét.

„3 éve, hogy elkezdtem ezen a filmen dolgozni."
„Teljesen őszinte leszek. 1,5 évig éltem Patrizia Reggianiként, ebből 9 hónapig akcentussal is beszéltem."

Amikor a kamerák nem forogtak, ő akkor is benne maradt a szerepébe.

„Sosem álltam le, vele maradtam a végéig."

Gaga igazából annyira elmélyedt a szerepben, hogy kicsit elvesztette a valóságérzetét is.

„Akadt néhány pszichológiai gondom is, ahogy a film végéhez közeledtünk. Mindegy, hogy a hotel szobában voltam, vagy a forgatáson, úgy beszéltem mint Reggiani. Emlékszem, egyik nap egy kalapban elmentem kirándulni. Nem voltam publikum előtt azelőtt 2 hónapig és bepánikoltam. Azt gondoltam, hogy most is a forgatáson vagyok."

Azonban ezt a szenvedélyt többen is méltatták színésztársai közül.

Salma Hayek például elmondta, hogy nagyon ritkán látni ekkora a szenvedéllyel dolgozni egy színészt.

„Nagyon csodálatos dolog ez. Varázslatos volt (Gaga). Egy géniusz."

Gaga elmondta, hogy nagyon kell vigyázni az ilyennel, mert nem csak eljátszod ezeket a szerepeket, de egy részeddé válnak. Ha pedig nem figyelsz, könnyedén beépülhet a személyiségedbe, ami viszont nem jó. Rettentő nehéz egy ilyet megfelelően utánozni.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!