Csonka András az Ébredj velünk! megszűnéséről - ifaktor
Ábel Anita és Csonka András az Ébredj velünk stúdiójában

A műsorvezető nem érzi úgy, hogy cserben hagyták őt.


Szinte sokkolta a nézőket, miszerint a Life tv befejezte a saját gyártású sorozatokat és showműsorokat, ugyanis itt tudják a legtöbbet szorítani a kiadásokon. A csatornának számos népszerű közvetítése volt és a nézők igazán meglepődtek és csalódottságukat fejezték. A Life tv egyik legismertebb megszűnő műsora az Ébredj velünk!, amelyben műsorvezetői is felszólaltak már az üggyel kapcsolatban.

Nemrég Csonka András volt az, aki egy hosszabb posztban árulta el véleményét műsorának megszűnéséről.

,,Az elején szeretném leszögezni, hogy utálom ezt a posztot. Utálom, hogy búcsúznom kell valamitől, amit nagyon szerettem! Jogos kérdés, ha utálom, miért nem kussolok inkább? Nos, csak azért, mert szeretnék egy óriási KÖSZÖNÖM-öt ordítani sok ember arcába! Igen, az Ébredj velünk! és úgy általában a Life tv saját gyártású műsorai megszűnnek. Jelen gazdasági helyzetben nem lehet vitatkozni azzal, ha valaki költséget akar csökkenteni. Ettől még szar érzés."

-kezdte bejegyzését a műsorvezető.

András, ugyanakkor igyekszik a helyzet jó oldalára koncentrálni és büszkeséggel távozni a csatornától. Bár fájdalmas pillanat ez számára, hiszen elárulta, hogy imádta a forgatásokat most egy motiváló üzenettel tartja magában a lelket:

,,Viszont a "ne bánkódj, hogy elmúlt, hanem örülj, hogy megtörtént" gondolat jegyében tehát ordítom azt a köszönöm-öt! Tudjátok, elég gazdag múltam van a reggelek terepén, 11 év műsorvezetés, és az utóbbi években is rendszeres vendég voltam szinte mindegyik reggeli műsorban, ennek tükrében bátran állíthatom, amit egyébként nem szoktam, hogy jók voltunk mi négyen együtt. Sőt! Nagyon jók voltunk együtt! (..)a Life ugye "csak" egy kábelcsatorna, amit Hajdú Péter két év alatt kiemelt a láthatatlanságból, és 400 %-os (!) növekedést produkált a saját gyártású műsorok sikerével. Természetesen a köszönet Nektek is jár drága nézőink, akik reagáltatok, figyeltetek, néztetek és szerettetek minket. Szóval mosolyogjunk, mert ez szép volt, és jó, hogy megtörtént....❤️"

-zárta bejegyzését a színész.

A Blikk szerint a Life tv a jövőben közönséges adóként szolgál majd. Ez pedig létszámcsökkentéssel is jár, így a jövőben nem láthatjuk se a cég vezetőjének, Hajdú Péter műsorait, de még Ábel Anitától és az ő általa vezetett Activity-t és a Van életünk! műsorokról is le kell mondanunk.


Ne hagyd ki!