Makranczi Zalán nem fogja elolvasni a csőcselék kommentjeit - ifaktor
Makranczi Zalán.
Makranczi Zalán a Velvetnek adott interjút a Sztárban Sztár új évadáról, ahol életében először a zsűripult mögött foglalhat helyet.


A TV2 népszerű sorozatának, a Mintaapák egyik főszereplőjének elmondása szerint nem lesz nehéz az értékelés, hiszen színészként csak a saját szerepében kell maradnia.

Elmondása szerint nem célja, hogy porba tiporja az előadókat, sokkal inkább híve az építő jellegű, megfogalmazott kritikának.

Az már most látszik, hogy Makranczi Zalán nagyon alapos ember, aki ad az igényességre és a felkészültségre, hiszen minden versenyzőnek utána nézett. Nem csoda, hogy legjobban azzal lehet kihozni a sodrából, ha valaki lusta.

„Nehezen viselem, ha valaki ellinkeskedi a dolgokat. Ha minden lehetőséged megvan arra, hogy profi munkát adj ki a kezeid közül, de te mégis inkább a könnyebb utat választod, az ki tud hozni a sodromból. Aki ilyen, azzal nyers vagyok. Látni szeretném az igyekezetet. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen én színészként, színészileg kell, hogy megítéljem a versenyzőket. Ebből a szempontból nekem nem kell kilépnem a komfortzónámból.”

– mondta a színész, akinek a közösségi médiában érkező reakciókról és internethuszárokról is megvan a véleménye:

„Nagyon veszélyesek a közösségi média felületek, sokan arra használják, hogy kiéljék a csőcselékként való létezés ősi ösztönét. Mindig szüksége volt az emberiségnek egy helyre, ahol kiélheti a dühét, a frusztrációját, most ezt a közösségi oldalakon teszi. Ráadásul ezt bárki megteheti otthon a fotelben ülve, mindenféle következmény nélkül. Karaktergyilkosságok folynak és még csak különösebb indok sem kell hozzá. Nem fogom elolvasni őket, inkább másra szánom a szabadidőm.”

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!