Mila Kunis beavatta gyermekeit, hogyan találkozott apjukkal - ifaktor

Ashton Kutcher és Mila Kunis az „Azok a 70-es évek Show"-ban találkoztak először, de hogy mi lett ezután?


A 38 éves színésznő az E! Newsnak adott interjújában elmondta, hogy annak ellenére, hogy gyerekeik, a 6 éves Wyatt és a 4 éves Dimitri tudják, hogyan találkozott anya és apa, nem tervezik egyhamar közös moziprogramnak az „Azok a 70-es évek Show"-t együtt végignézni.

„Ők még kicsik!"

mondta Kunis.

„Még a gyerek Netflixen vannak, nem pedig a felnőttön."

Ennek ellenére a szülők fontosnak tartják, hogy beszéljenek gyerekeikkel, tehát a két kicsi teljesen tisztában van azzal, hogyan is akadt meg egymáson a szemük még annó.

„Valaki elmondta nekik, hogy anya és apa a sorozatban találkoztak először és a kislányunknak ez volt a reakciója: 'Ez mit jelent?' Szóval megpróbáltuk a lehető legkifinomultabban elmagyarázni. Nem tudjuk, hogy vette-e a lapot, vagy hogy egyáltalán érdekli-e."

tette hozzá mosolyogva Kunis.

Ugyan együtt forgatták a sorozatot, ami 1998-tól 8 évadon keresztül ment, mégsem akkor habarodtak egymásba. Ez egy kicsit később kezdődött, ugyanis Kunis és Kutcher 2012-ben kezdtek el randizni és 2015-ben házasodtak össze.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Friss

Photo by Daniel Lincoln on Unsplash

Top 4 jelmezötlet halloweenre

Közeleg a halloween, amit bár hazánkban sokáig nem volt szokás ünnepelni, egyre elterjedtebb szokássá válik. Összegyűjtöttük a Top 4 legjobb jelmezötletet idén halloweenre.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!