Miskovits Marci hatalmas dolgot ért el az életében - ifaktor
Miskovits Marci fekete napszemüvegben, bézs felsőben lépcsőn áll

A népszerű műsorvezető, Miskovits Marci egy saját életéből hozott történettel motiválta követőit arra, hogy kemény munkával és elszántsággal bárki elérheti a legnagyobb álmait is.


A műsorvezető ugyanis hatalmas mérföldkőhöz ért: megvehette álmai autóját, amit kemény munka árán ért el. Marci azt is megmutatta, hogy előtte milyen autói voltak és hogy tudatosan, lépcsőzetesen haladt az álmai autója felé. Követőinek irtó szimpatikus volt Marci őszintesége.

,,Sokáig húztam, de végül meglett! ❤️
Húsz éves korom óta külön élek a szüleimtől és önfenntartó vagyok. Bár akkor még egy velem egyidős Toyota Corollám volt (az volt életem első kocsija) büszke voltam rá, hogy a sajátom. Pár évente mindig egy kicsivel jobbat akartam, így először egy Opel Corsa-ra, majd végül egy Seat Toledóra váltottam. Az életem minden területén hiszek a lépcsőzetességben, az alázatban, a fejlődésben és a kemény, elhivatott munkában"

- kezdte bejegyzését a műsorvezető, majd így folytatta:

,,Hálás vagyok az életnek, hogy sikerült önerőből most egy nagyobbat ugranom és tehermentesen át tudtam ülni gyermekkori álmaim autójába, egy A6-os Audiba úgy, hogy emellett olyan életszínvonalon élhetek amiről mindig is álmodtam! 🙏🏼 Köszönöm ha osztoztok az örömömben, higyjetek magatokban Ti is"

- motiválta követőit Marci saját történetével.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!