Nótár Mary pert nyert az őt bántalmazó menedzsere ellen - ifaktor
Nótár Mary egy széken ül egy stúdióban és mosolyog

A győzelem vajon édes egy ilyen pert követően? Nótár Mary minden tőle telhetőt megtett, majd az igazság végül mellette szólt.


Mint ahogy azt már megírtuk, egy szörnyű történet negatív főhőse lett Nótár Mary, amikor 2016-ban elindult egy per-lavina, amit az akkor menedzsmentje ellen indított. Elmondása szerint a menedzsere többször megverte őt és feleségével együtt volt, hogy bezárták saját otthonukba. Ezt követően az énekesnő azonnal jogi lépéseket tett, aminek 2022. februárjára lett pont téve a végére.

A bíróság mind első, mind pedig másodfokon neki adott igazat és az őszinte vallomása, valamint a bizonyítékok megállták a helyüket. A döntés pedig megszületett, fellebezésnek helye nincs, Marynek volt igaza.

„Nyertem. Másodszor is nyertem. 2021. júliusában a büntető ügyben (miszerint fogva tartott a volt kiadóm), 2022. januárjában polgári ügyben (miszerint jogtalanul követelt tőle több mint 80.000.000 Ft-ot a volt kiadóm). Több mint 5 és fél év telt el ebben az ügyben, de a bíróság kimondta, hogy nekem van igazam, a másik félnek jogtalan a követelése hisz a szerződés is hiányos és érvénytelen volt”


„Hatalmas megkönnyebbülés van rajtam, hogy nem kell tovább bizonygatnom a saját igazamat és, hogy én nyugodt szívvel fekhetek le esténként. Nem csak lelkileg de anyagilag is rengeteg sérelem ért. Remélem, hogy a vesztesek hiánytalanul kifizetik a kártérítést a részemre az elmúlt évek miatt, hogy 4 éven keresztül letiltották a dalaimat ezáltal megfosztottak a közönségemtől, hogy mindenhol be akarták sarazni a nevem, hogy jogtalanul elvettek egy teljes hanganyagomat, hogy rengeteg fenyegetésnek és támadásnak voltam kitéve. Nem is lehetne méltóbb kezdés a 20 éves jubileumi pályafutásom ünneplésére minthogy nem engedtem eltiporni a Nótár Mary nevet…Ui.: Tudom, hogy a másik fél tagadni fog, vagy azzal szédíti majd a közönséget, hogy mennek harmad fokra és nincs vége. De erre nincs lehetőség, mert fellebbezésnek helye nincs ezt kimondta a bíróság”

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!