Nyerő Páros: Kárpáti Rebeka gerinctelennek tartja Gusztiékat - ifaktor
Nyerő Páros: Fecó, Kárpáti Rebeka és Kabát Péter a Nyerő Páros kibeszélőműsorában.
Kárpáti Rebeka és Fecó a Nyerő Párosból való kiesésük után a reality háttérműsorában beszélt Kabát Petivel az érzéseikről.


A fő történetszál természetesen Gusztival és Vivivel kapcsolatos ellenszenvük köré fonódott. Elmondásuk szerint például Juniorékat imádják attól függetlenül, hogy speciel Kingával volt egy összetűzésük, de ezt egészen máshogy élték meg, mint a Gusztiékkal kapcsolatos esetet, hiszen bíztak bennük.

Szerintük Vivi és Guszti egyfolytában keltette a feszültséget a villában. Kabát egyébként előre megkérdezte, hogy volt-e meglepetés a műsorban és erre a páros egyből a Gusztiék szavazatát emelte ki, amellyel Edinát és Csutit tartották bent helyettük.

Úgy gondolták szoros kapcsolatot ápoltak a „Hotel Löpattant" óta velük és az ő szavazatuk emiatt nagyon meglepte őket, csalódás volt. Rebeka mesélt arról az ominózus esetről is, amelyre a nézők nagyon kiakadtak, mikor nem akarta megölelni Gusztiékat.

„Én úgy vagyok vele, hogy akiben érzem a gerincet – mint a Juniorban – azt szívből meg tudom ölelni. A Guszti és Vivi esetében én semmilyen esetre sem tudok azzal a hozzáállással, emberi elveivel azonosulni, tehát hozzám ilyenkor ne..."

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!