Oláh Gergő szerint az X-Faktor veszélyes a fiatalokra - ifaktor
Oláh Gergő fehér felsőben.
Az X-Faktor harmadik szériájának győztese, Oláh Gergő kendőzetlen elárulta a véleményét a műsor árnyoldaláról is.


Oláh Gergő egyértelműen az X-Faktor jelentette a befutást zeneileg. Az X-Faktorba jelentkezés előtt közmunkásként dolgozott, így az egyetlen kiugrási pont a tehetségkutató volt számára. Ennek ellenére megvan a maga véleménye arról, hogy a fiataloknak milyen szerepe kéne – pontosabban nem kéne legyen.

„Én soha nem leszek és nem vagyok híve annak és nem értek egyet azzal, hogy 14-16 évesen induljanak ilyen versenyeken, VESZÉLYES! Én talán 18 éves kortól tartanám helyesnek… és úgy, hogy a Mentorok kb. 2 évig fogják a versenyzőik kezét! Ami a verseny után fog rájuk zuhanni, azt brutálisan nehéz kezelni… főleg a mai felgyorsult és kifordult világban… Én 23 évesen, apaként, férjként és egészen pici koromtól rengeteg énekversenyt megjárva is, nagyon nehezen tudtam kezelni… Az Isten felé való elkötelezettségem, a családom, Geszti Péter és Schiwert Takács László nélkül, nekem sem ment volna… Valószínű egyébként, hogy a fiatal koruk, éretlenségük miatt (is) nincs átütő érzelem, sem átütő produkció, színpadi show, egyik versenyzőnél sem… Amitől libabőrös tudna lenni a hallgató, néző… Na meg hát a mozgáskultúra. Konkrétan szerintem le vannak tiltva a versenyzők a táncról, annyira nem megy nekik… Számomra akkor van egyben egy előadó, ha jól énekel és aközben jól mozog, táncol és átad valamit!”

– írta a Facebookon Oláh Gergő, aki korábban az egyik versenyzőről, Alee iránti érzelmeiről is beszámolt.

„Durva, hogy mennyire fontos és mennyire sokat számít és mennyire nagy befolyásoló ereje van annak, hogy mi van az ember mögött… Milyen lelki nehézségekkel küzd… Hogy láthatjuk, bepillanthatunk abba, hogy hogyan él, milyen körülmények között… Én nagyon bírtam eddig is ezt a fiút, nagyon tehetséges, de a mai kisfilmje után már teljesen eldőlt, hogy neki szurkolok, hogy Ő legyen a nyertes! Bár már így is a legnagyobb nyertese ennek a szériának és ByeAlex kezei között van a legjobb helyen! Hajrá Alee!”

– írta korábban.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!