Rácz Jenő még mindig ki nem állhatja Járai Mátét - ifaktor
Járai Máté bőrkabátban.
Érdekes történetet mesélt el Járai Máté Istenes Bence YouTube-műsorában, az IstenEstben.


A Jászai Mari-díjas színművész szerint Rácz Jenő még mindig haragszik rá a Nyerő Párosban történtek miatt. A sztárséf és a színész egyazon évadban szerepelt 2020-ban, amelyet végül Jenőék meg is nyertek (Járaiék is rájuk szavaztak).

A műsorban a konfliktus abból fakadt, hogy Járai Máté és felesége, Kíra szóvá tette, nem tetszik nekik, ahogy Jenő viselkedik és beszél a párjával, Gyuricza Dórával. Ezen aztán összevesztek a séffel és mindkét párban tüskék maradtak.

„Rácz Jenő annyira berágott rám a Nyerő Párosban, hogy nem volt hajlandó beülni hozzám beszélgetni. Én azt gondolom, legalábbis úgy éreztem, hogy mindent az ajtón kívül lehetett hagyni. (...) Nem az ütött szíven, hogy a Jenő nem ül le velem beszélni, hanem hogy ennyi év után még mindig az van, hogy azt kérte, ha én vagyok a műsorvezető, akkor ne hívják be”

– mondta Járai, akinek nemrég egy kellemetlen tapasztalata is volt, ugyanis már majdnem azt gondolta, hogy maguk mögött hagyhatják ezt az egészet, amikor kiderült, hogy Jenő még mindig neheztel rá. Amikor megtudta, hogy a Reggeliben – ahová kislány születésének apropóján hívták – Máté lesz az egyik műsorvezető azonnal szóvá tette.

„Éjjel fél tizenkettőkor kiderült, amikor meglátta, hogy én vagyok a másnapi műsorvezető, azt mondta, hogy akkor ő nem ül be”

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!