Utak és lehetőségek, mint rendezvényszervező - ifaktor
Rendezvényszervező karrierben gondolkozol? Ezek a lehetőségeid
A rendezvényszervezői hivatás pörgős és változatos lehetőségeket tartogat. A megfelelő tapasztalattal bármilyen rendezvényt gond nélkül levezényelhető, de a rutin megszerzéséig vezető út is szórakoztató, még ha sok esetben fárasztó is. A kezdőtől a senior pozíciókig sok opció elérhető.


A legtöbb szakma esetén már az elnevezés sem hagy túl sok értelmezni valót számunkra, hiszen már előzetesen levonhatunk minden lényegi következtetést. Egy rendezvényszervező esetén sincs ez másképp, e hivatás is beszédes névvel rendelkezik. Ebből tehát értelemszerűen következik, hogy egy rendezvényszervező különféle rendezvények megszervezésével, sőt, mi több, lebonyolításával foglalkozik. A munkakör ugyanakkor jóval összetettebb, mint az elnevezése mutatja. Egy rendezvény összerakása, megszervezése és gördülékeny lebonyolítása egyetlen ember számára lehetetlen feladat volna. A szervezés tehát nem csak magára az eseményre, hanem a közreműködők csoportjára is vonatkozik.

Egy rendezvényszervező automatikusan átlátja az adott rendezvényhez kötődő legfontosabb szükségleteket, tárgy-, ellátmány- vagy épp munkaerő igényt és tisztában van azzal, hogy milyen keretek között lehetséges a megvalósítás. Kapcsolatot tart a rendezvényhez kötődő összes szolgáltatóval, szereplővel és résztvevővel, koordinálja a helyszín kialakítását és kreatív gondolkodásával segíti a rendezvény összhatásának tökéletességét. Ezzel a gyors összefoglalással is még mindig csak kapargatjuk a rendezvényszervező munkájának felszínét. Ugyanakkor már ennyiből is jó képet kaphatunk arról, hogy mennyire sokrétű, változatos és kihívást jelentő hivatásról beszélünk. A tapasztalat persze idővel kialakul, de jó, ha kéznél van kreatív énünk is.

Profizmus és kreatívitás

E két kritérium bár meglehetősen különböző, egy rendezvényszervező esetén mégis szervesen összefügg. A fő különbségtétel lényege, hogy az egyik tapasztalati úton szerezhető meg, míg a másik egy olyan alapvető képesség, mely nélkülözhetetlen ebben a szakmában. Arról nem beszélve, hogy megszerezni kevéssé lehetséges, ettől jóval ösztönösebb jellemvonás. A profizmus fontossága értelemszerűen kétoldalú dolog. Egyrészt a rendezvényt igénylő szervezet, cég vagy akár személy számára is fontos, hogy azt lássa, hogy minden profin és gördülékenyen működik. Másrészt egy sokat látott rendezvényszervező számára ez természetes és vélhetően már rendelkezik is azzal a tapasztalati tőkével, mely lehetővé teszi a professzionális munkafolyamatokat.

A kreativitás, mint olyan pedig tényleges alapkövetelmény egy rendezvényszervező számára. Az a fajta kreatív gondolkodás a szervezés különböző fázisaiban is jól jöhet. A helyszín kialakítása, a folyamatok összehangolása, innovatív, védjegyszerű, mégis jól működő megoldások alkalmazása. Ezek mind olyan összetevők, melyek a megfelelő kreativitás nélkül nem megoldhatók. A rendezvényszervezők számára ugyanakkor más szempontból is létfontosságú lehet a kreativitásra való hajlam. Egy rendezvényen számos váratlan faktor léphet fel, mely adott esetben veszélyeztetheti annak minőségét. Ezek gyors és adott esetben észrevétlen elhárítása nem kevés kreatív figyelmet igényel.

Rutinból, de nem félvállról

A rendezvények profi lebonyolítása tehát elsősorban a megszerzett rutinból származik. Ez a rutin a rendezvényszervező számára könnyebbséget jelent munkája során, nem szabad azonban kizárólag erre támaszkodnia. A túlságosan rutinból levezényelt és összerakott rendezvények egy idő után egysíkúvá válhatnak, így érdemes figyelmet fordítani az innovációra. Mindig léteznek trendek, melyekhez érdemes igazodni, ezt tartsuk szem előtt. Az elérhető rendezvényszervező állások felkínálják azt a lehetőséget, hogy elsajátítsuk a szükséges tudást és szemléletet. A kezdő pozíciók esetén még nem foglalkozunk önállóan rendezvényekkel, csupán asszisztálunk a lebonyolításukban. Ennek során azonban értékes tudásra tehetünk szert, mely segíti szakmai előmenetelünket.

A rendezvényszervező állások sokszínűsége okán ugyanakkor a már tapasztalt, senior munkavállalók is nyitottak lehetnek a váltásra. Sok ilyen senior pozíció is elérhető a munkaerőpiacon. Ezek azonban ténylegesen azon rendezvényszervezőknek szólnak, akik stabil munkatapasztalattal rendelkeznek és képesek önállóan is előkészíteni és levezényelni egy rendezvényt. Egy rendezvényszervező munkája tehát láthatóan rendkívül sokrétű, izgalmas és minden nap tartogat valami újdonságot. Aki szereti a pörgős munkanapokat és élvezi, ha alkothat, mindenképpen érdemes e szakmán belül megkeresnie álmai állását. (X)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!