Hwang Dong-hyuk ezért hagyott kérdéseket  a Squid Gameben - ifaktor
Netflix és Squid Game sztárjai egy fotózáson

Hwang Dong-hyuk egy interjúban számolt be döntéséről, amit csak a Netflix engedélye után fedhetett fel.


A Squid Game elsöprő nézettséget hozott a Netflixnek. A saját készítésű koreai sorozat minden addigi rekordott megdöntött nézettség téren, az emberek figyelmét pedig teljesen behálózta. Az első évad végeztével több nyitott kérdés is maradt, amiknek jelentőségét most maga a rendező, Hwang Dong-hyuk árulta el.

A sorozat cselekményét Hwang úgy alakította, hogy szükség esetén készen álljanak a második évad készítésére. Mivel nem tudhatta előre, hogy világhírűvé válik a sorozata, ezért a finom hintésekből most újra egy teljes történetet kell létrehozzon. Az IndieWire interjújában elárulta, hogy a nyitott kérdésekkel a közönségnek és persze saját magának is kedvezni szeretett volna, ha nagyon rákapnának az emberek. Ezen felül pedig arról is szó esett, jelenleg hogy áll a második évaddal, ugyanis a 2022-es év elején hivatalosan is bejelentették, hogy készül a folytatás.

„Egyelőre csak egy körvonalas történetem van. Jelenleg az új játékok és a cselekmény kidolgozásával foglalkozom, amik aztán részletgazdag választ adhatnak a már elhintett nyitott kérdésekre.”

- nyilatkozta.

A Squid Game második évadának megjelenési dátuma egyelőre nem tiszta, de 2023 vagy 2024 végére tehető az érkezése.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!