Szabó Franciska megélhetésből verte a férfiakat - ifaktor
Szabó Franciska egy fekete fehérneműben kisminkelve

Las Vegas legújabb üdvöskéje, Szabó Franciska élvezi, hogy domina pankrátorként hódíthatja meg Amerikát.


Szabó Franciska neve ismerősen csenghet. Ha nem is azért, mert fétis videókban férfiakat vert, akkor azért, mert ő volt az Exatlon műsorának egyik Bajnoka a harmadik évadban. Ezt követően úgy érezte, hogy itthon nem találja számításait, ezért az USA-ba költözött.

Amikor véget ért a műsor, nem akarta elhinni, hogy mennyien érdeklődtek felőle. Sajnálatos, hogy nem tudta végigcsinálni egy sérülés miatt, de így jobban is alakult az élete. Most a Borsnak elmondta, hogy az „Amerikai Álom” csak most köszöntött be nála, így, hogy sikeres pankrátor lett. Előtte más dolgokat is elvállalt.

Úgy vélte Franciska, hogy kötelessége gondoskodnia és eltartania testvéreit és szüleit, ezért úgy döntött, hogy bevállalja a fétis videókat is, ahol többnyire férfiakat kellett verni, megalázni, amiért nagyon jó pénzt kapott. Persze mikor kiderült, akkor azért szégyellte, de elmondása szerint kellett ez a tapasztalás is.

"Voltak itthon mindenféle ajánlatok műsorokra, szereplésre, de én úgy éreztem mennem kell. Üres zsebbel érkeztem kicsit több, mint egy évvel ezelőtt és körül-belül egy hónapja érzem azt, hogy igen, a sok munka meghozta az eredményét. Korábban szerepeltem fétis videókban, ahol dominaként ütöttem, vertem a férfiakat az ő kérésükre. Amikor kiderült, szégyelltem. Itt Amerikában jöttem rá, hogy nem kell! Anno azért vállaltam, mert édesapám sztrókot kapott és én akartam gondoskodni az öt testvéremről és a szüleimről és ezekért jó pénzt kaptam. Itt kint viszont ez egy elfogadott dolog, mint ahogy az is, hogy az LFC pankrátor ligában fehérneműs lányok harcolunk egymással. Én Sheena Bathory vagyok, az első a harcos amazon, a második a magyar történelemből ismert Báthori Erzsébet miatt, aki a legenda szerint szűz lányok vérét itta. Én vagyok a domina pankrátor, a magyar hurrikán."

- mondta Franciska

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!