A Tesla értéke átlépte az egy milliószor 1 millió dollárt - ifaktor
Tesla autó belseje

A számokban már szinte nem is lehet olyat találni, hogy „egy trillió". Az Elon Musk vezette elektromos autókat forgalmazó Tesla erre rácáfolt.


Eddig sem voltak szívbajosak ami a Tesla részvényeket jelenti, de ez most egy világszintű áttörés a piacon. Ugyanis azt követően, hogy a Hertz Global Holdings Inc. (ami egy amerikai autókölcsönző cég) bejelentette, hogy 100.000 db Tesla autót fognak vásárolni. Ez pedig 12%-kal dobta meg a részvényeit a cégnek.

Így a Tesla +12.66%-ot emelkedett, ezzel pedig 1.01 trillió dollár fölé csapott az értéke egy elemző csapat szerint. A Tesla vezérigazgatója Elon Musk egy rövid és szolid Tweetben fejezte ki a rekordot.

„Wild $T1mes"

Azzal, hogy átlépték ezt a hihetetlennek tűnő összeget, olyan cégekhez csatlakoztak mint az Apple, akinek már 2.5 trilliós értéke van, őket pedig a Microsoft követi 2.3 trillióval, a Google szülőcége az Alphabet Inc. 1.8 trillióval és az Amazon Inc. 1.7 trillió dollárral.

A Tesla ezzel lekörözte a Facebookot is, így az Egyesült Államok ötödik legnagyobb cégévé vált a piaci kapitalizáció területén. Ugyan a Facebook is átlépte már az 1 trilliót, de jelenlegi értéke 930 milliárd dollár köré tehető.

A Tesla nem csak átlépte az 1 trilliót, de olyan sebességgel tette mindezt, hogy az egész világ csodálkozik rajta. 900 milliárd dollárról ugrott fel 1.01 trillióra az értékük, nem egész 2 tőzsdei nap alatt.

A Hertz cég elmondta, hogy a szóban forgó 100.000 db Tesla autó 2022 végére fog elkészülni és nem csak ebbe, de a teljes elektromos autózás piacba szeretnének befektetni és átformálni az észak-amerikai autóhasználati szokásokat.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!

Ne hagyd ki!