Tokár Tomi aggódik gyermeke jövőjéért a közösségi médiában - ifaktor
Tokár Tomi és kisfia összekent arccal ülnek egymás mellett

A népszerű műsorvezető, Tokár Tomi Instagram-oldalán számolt be követőinek aggodalmairól gyermekét illetően, a közösségi média hatásai miatt.


Bár szülőként és apaként rengeteg aggódással és felelősséggel jár az élet, Tomi most egy egészen más fajta frusztrációról számolt be, amit apaként gyermekéért érez.

Tomi Instagram-posztját egy évfordulóval indította, ugyanis pontosan két évvel ezelőtt árulták el követőiknek, hogy gyermeket várnak. A műsorvezető bejegyzéséből úgy tűnt, kicsit már bánja, hogy ilyen szinten beavatták életük legboldogabb pillanataiba is követőiket.

,,Pontosan 2 éve mondtuk el nektek és nagyon vártuk a "bejelentést", pedig belegondolva elég komikus, hogy mindenkinek elmondod a boldogságod, amihez tulajdonképpen ugyanúgy nem lenne köze senkinek, mint egy szomorú történésnél"

- kezdte posztját Tomi, majd rátért kisfiával kapcsolatos aggodalmára is:

,,Elképzelésem sincs, mekkora szereppé növi ki magát a közösségi média, mire ő lesz majd apuka, de azt sem tudom még, hogyan-mennyire kell majd őt megóvni ettől és a hatásaitól, ha majd használni akarja. Full para vagy egyáltalán nem? A közösségi média lehet az új közösség? Akinek olyan korú gyermeke van, mit mond, mit enged és hogyan vigyáz rá?"

- fordult végül követőihez tanácsért.

Mindenesetre Tomi roppant érdekes témát feszeget, amit minden szülőnek a közösségi média világában érdemes lenne átgondolnia.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!


Ne hagyd ki!