Követője szerint VV Zsuzsut megcsalja új szerelme - ifaktor
VV Zsuzsu piros ruhában

Úgy tűnik VV Zsuzsu újra szerelmes, azonban boldogsága nem lehet felhőtlen, mert több követője is kellemetlen közös élményekről számolt be a barátjával kapcsolatban.


Varga Zsuzsanna, azaz VV Zsu vagy VV Zsuzsu a Való Világ Powered by Big Brother című műsorban tűnt fel először. A villában nyújtott szereplése végül akkora sikert aratott, hogy ő kapta a legtöbb szavazatot, amelynek eredményeképpen megnyerte a realityt.

​Azóta viszont eléggé elhúzódott a médiában való szereplésektől és rajongói többnyire közösségi média oldalain láthatják mi történik éppen vele. A szerelmi életével kapcsolatban nagyon sok pletyka keringett a követői körében, az egyik ilyen az volt, hogy Zsuzsu a saját neméhez vonzódik.

Azonban ez most megdőlni látszik, hiszen a fiatal lány Facebook-oldalán tette hivatalossá új párkapcsolatát. A követői között, viszont akadtak olyanok is, akik már ismerték a fiút és határozottan nincsenek jó véleménnyel róla.

,,Anno járt a barátnőmmel és folyamatosan csalta😅”
,,Hat pedig elkell szomorítsalak hogy csak a pénzedre megy drágaságom🥺de majd megtapasztalod😂a látszat néha csal tudod”

-írta több kommentelő is Zsuzsu Facebook-bejegyzésénél.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat.


Ne hagyd ki!