X-faktor: Súlyos kritikát kaptak a nézőktől a mentorok - ifaktor
X-Faktor mentorai állnak a díszlet előtt
X-Faktor helyett ,,Vicc-Faktor": kiakadtak a nézők
Instagram/ @adelcsobot

X-faktor: Súlyos kritikát kaptak a nézőktől a mentorok

Idén teljesen új szabályokkal indul majd el az X-faktor 11. évada, azonban sok néző a mentorok leváltását is javasolja a csatornának.


A 2022-ben induló X-faktor teljesen új szabályokkal érkezik majd, mint a korábbiak. Miller Dávid elárulta, hogy sok változást bevezettek a műsorban. Egyelőre, azt lehet tudni, hogy Dávid továbbra is a műsor házigazdája marad. Ugyanakkor az eddigi rendszer, miszerint a nem, a kor, vagy a csapat felállás fogja eldönteni, melyik mentorhoz kerülnek a versenyzők megszűnik és mostantól maguk a mentorok választanak majd.

,,Ezúttal nem a kor vagy a nem határozza meg, hogy ki melyik mentorhoz kerül, hanem a mentorok döntik majd el, hogy kivel szeretnének együtt dolgozni. Ez azt jelenti, hogy továbbra is várjuk a lányok, fiúk, csapatok és zenekarok jelentkezését, de bárki bekerülhet bármelyik mentor csapatába. Így nagyobb az esély, hogy azzal dolgozhatsz együtt, akihez a legközelebb áll a stílusod! Szóval gyertek, jelentkezzetek, és győzzétek meg kedvenceteket!”

– magyarázta Dávid.

Vannak, akik izgatottan várják a tehetségkutató legújabb részeit, azonban olyanok is akadnak, akik a mentorok leváltását kérték. A legutóbbi jubileumi szériában ByeAlex, Csobot Adél, Puskás Peti és Gáspár Laci ült a négy székben, de a nézők szinte egyáltalán nem voltak velük megelégedve.

,,Valaki szólhatna még időben az Alexnak, hogy ez a műsor nem azért van, hogy a feltörekvő tehetségekre gusztustalanul rárepülve támogassa meg a saját döcögő karrierjét, hanem a mentorálásról szól az ő szerepe. Évek óta ez megy (USNK, Manuel, Alee). Az USNK-t majdnem sikerült lehúznia a saját szintjére (Fogyassz!), pedig ők elég jól tolták angolul. Manuelnek és Alee-nak már ő az "APU", legalábbis Alex szerint. Inkorrekt dolog ez és ízléstelen. Nyilván arra megy több szavazat, akinek a klipje még a műsor alatt fenn van a Youtube-on, a többiek meg le vannak sz*rva. Nem azonosak a feltételek.”

,,Mentorok maradnak? 🙄🤔nem ártana lecserélni őket is....mondjuk olyan hozzá értő emberekre mint az első két szériában volt.”

,,Mentor csere lesz? Lehetne erre is ez szavazás!!”

,,Ez már lerágott csont azóta, mióta nem Feró, Miki, Peti, Ildikó a mentorok! Akkor még volt is értelme Nem engedtek volna tovább ilyen hulladékokat, még poénból sem!!!”

-írták a kommenteket a rajongók.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat.


Ne hagyd ki!