Bevallották: Top3 X-Faktoros, aki elszórta a pénzét - ifaktor
Kocsis Tibor a nézőtérben.
Az X-Faktor történetében a nyeremény mindig is központi téma volt, hiszen a 12 hónapon át kapott 1 millió forint igencsak csábító volt a résztvevőknek – zenei karrierjük építése mellett természetesen.

A 24.hu a Fókusz felmérésére hivatkozva kigyűjtötte, hogy mire költötték a nyereményüket az utóbbi évek győztesesi.

Kocsis Tibor

Kocsis Tibor – aki nemrég coming outolt D. Tóth Krisztánál – szorgosan gyűjtögette a havi 1 millió forintos utalásokat, amelyek folyamatosan érkeztek a számlájára, hogy aztán ebből fizethesse ki a lakáshitelét.

Vastag Csaba

Vastag Csaba más utat választott és a karrierjébe, valamint klipforgatásokba fektette a pénz nagy részét, sőt állítása szerint magára semmit nem költött, még a nyereményautóját is az öccsének ajándékozta, aki éppen testvére elleni párbajban esett ki az X-Faktorból, így ez egyfajta kárpótlás is lehetett Csabi részéről.

Danics Dóra

Danics Dóra sztorija a legérdekesebb. Ő ugyanis nem foglalkozott azzal, hogy a pénzt jól fektesse be, vagy zenei karrierjébe invesztálja, hanem sokkal inkább saját szórakozására költötte el azt.

„Sajnos én nem voltam elég okos annak idején és nagyon sokat eltapsoltam ebből a pénzből, viszonylag rövid idő alatt"

– nyilatkozta az X-Faktor első női győztese.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a YouTube, TikTok, Instagram és Facebook-oldalunkat!