Ezért csapták ki a Zeneakadémiáról Szabó Ádámot - ifaktor

A Dal című televíziós vetélkedőn való szereplése miatt nem vett részt az órákon, ezért menesztették az akadémiáról. Azóta újra felvételizett.


Szabó Ádámot a közönség 2011-ben ismerhette meg a Csillag Születik fiatal harmonikás fiújaként, majd 2014-ben az X-Faktorban láthatták újra a nézők. Három évvel később A Dalban szerepelt, idén pedig elnyerte az év legsokoldalúbb előadója díját a TV2-n futó Sztárban Sztárban.

Ádám ötévesen kapott rá a zenére, amikor egy költözés során megtalálta élete első harmonikáját egy érdi padláson. Az évek során zongorázni és furulyázni is megtanult, valamint felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Hogy mi történt ezután, azt Osváth Zsolt 1Kanapén című Youtube műsorában mesélte el.

„Engem onnan kitettek, ugyanis nem jártam be kórusra. Pont A Dalban voltam, és egyszerűen nem tudtam bejárni az órákra, ezért kicsaptak a Zeneakadémiáról."

– mesélte a zenész az egykori villalakónak. A rossz tapasztalat azonban nem szegte kedvét, és másodjára is beadta jelentkezését az akadémiára.

„Márciusban beütött a karantén, és annyira nem tudtam, hogy mihez kezdjek magammal, hogy nekiálltam gyakorolni, mint a gép, újra felvételiztem, és fel is vettek."

– árulta el Ádám.

via Femina

Friss

A TikTokot alapító cég, a ByteDance felfoghatatlan növekedése 2020-ban

111%-os növekedést produkált a kínai vállalat-óriás.

ADOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!